Itt van Beyoncé oroszlánkirályos klipje!

A Spirit című dalhoz készült, azon kevés eredeti számok egyikéhez, amit az énekesnő a Disney-klasszikus remake-jéhez írt. A kislánya is felbukkan benne!

Ahogy arról többször is írtunk, Beyoncé kölcsönzi Nala hangját a napokban bemutatandó élőszereplős/CGI alkotásban, amelyben többségében Elton John és Tim Rice dalai szerepelnek majd az eredeti, 1994-es animációs Az oroszlánkirályból, és ezek mellé az énekesnő és szerzőtársai is írtak egy párat, illetve ezúttal ő énekli a Can You Feel the Love Tonight című örökzöldet is, kollégáival, Donald Gloverrel (Simba), Billy Eichnerrel (Timon) és Seth Rogennel (Pumba) együtt.

A most nyilvánosságra hozott Spirit című klip kedden az ABC The Lion King: Can You Feel the Love Tonight című különkiadásában debütált (a csatornának a Disney az anyacége), majd Beyoncé saját YouTube csatornáján is megosztotta. A 4 és fél perces videóban az énekesnőt láthatjuk mindenféle pompázatos ruhában mindenféle pompázatos afrikai helyszínen énekelni.

A sztár háttértáncosai között pedig többször feltűnik – rendre az énekesnőéhez hasonló ruhában – Jay-Z-vel közös kislánya, a hétéves Blue Ivy Carter is. Az előadókat ábrázoló képsorokat pedig természetesen a filmből kivágott részletek váltják, így láthatjuk Rafikit, a kölyök és a felnőtt Simbát, apját, Mufasát és Nalát is.

A Jon Favreau (Vasember, Vasember 2., A séf, A dzsungel könyve) rendezte Az oroszlánkirályt csütörtök éjjel mutatják be az amerikai mozik (nálunk már szerda késő délutántól látható). Habár a közösségi médiában megosztott első kritikusi vélemények még pozitívak voltak, később már vegyes fogadtatásról számoltak be a lapok. Ezzel együtt a filmtől 150–180 millió dolláros nyitónapot várnak.


(via The Wrap)