Jim Carrey egy kibírhatatlan bunkó volt a Grincs forgatásán

Addig terrorizálta a film díjhalmozó sminkesét, hogy annak terápiára kellett mennie.

Az eddig is köztudott volt, hogy Jim Carrey egyáltalán nem az a mókás fickó a filmforgatások alatt, mint amilyen karaktereket alakított a karrierje során. Tavaly újra előkerült az Ember a Holdon hírhedten rossz légkörű forgatása: Carrey a film kedvéért olyan jól átlényegült a botrányos életű, különc humoristává, Andy Kaufmanná, hogy később már a kamerákon kívül is seggfejként viselkedett a kollégáival.

Csakhogy nem ez volt az egyetlen filmforgatás, ahol Jim Carrey pokollá tette a stábtagok életét.  A 2000-es Grincs sminkese, Vulture magazinnak tálalt ki egy terjedelmes interjúban arról, mennyire tiszteletlenül viselkedett vele a sztárkomikus minden egyes nap, amikor meg kellett neki csinálnia a kultikus zöld jelmezt.

Volt, hogy hirtelen felpattant a sminkes lakókocsiban, és elkezdte nézegetni magát a tükörben. Aztán rámutatott az állára, hogy ez a szín teljesen más, mint amit tegnap kapott. Ugyanazt a festéket használtam, de ő erősködött, hogy javítsam ki, javítsam ki! Azt mondtam, oké, igazad van kijavítom. És ez minden nap így ment.

Ha valakivel, hát pont Kazuhiro Tsujival nem kellett volna ilyen lekezelően bánnia, hiszen a sminkes filmográfiája 2000-ben legalább olyan impozáns volt, mint Carrey-é: ekkor már olyan filmeken volt túl, mint a Men In Black, a Batman és Robin, a Wild Wild West, a Bölcsek kövére 2. és Az ördög ügyvédje. De Jim Carrey nemcsak vele volt bunkó, hanem szinte mindenkivel a stábból.

A forgatás elején nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, nem tudott senkivel sem együttműködni. Két hét alatt összesen csak három napot tudtak vele rendesen dolgozni, mert volt, hogy egyszer csak úgy eltűnt. És miután előkerült, már minden széthullott, nem tudtunk már egy percet sem forgatni.

Tsujit annyira megviselte a Jim Carrey-vel közös napi munka, hogy többször is fontolgatta: felmond a forgatás kellős közepén. Mentálisan teljesen tönkrement, és elérkezett ahhoz a ponthoz is, hogy egyszerűen eltűnt egy hétre, nem ment dolgozni. Carrey ezalatt folyamatosan hívogatta, de a sminkes nem válaszolt neki, a rendezőnek, Ron Howardnak kellett őt visszakönyörögni a forgatásra – és ez is csak úgy sikerült, hogy Howard ígéretet tett: beszél Jim Carrey-vel, változtatni fog a viselkedésén.

Fotó: Stephen Shugerman / Stringer / Getty Images

 

Tsuji vonakodva visszatért, de csak azzal a feltétellel, hogy ha Howardék segítenek neki elintézni a zöld kártyát (ekkoriban még japán állampolgárként dolgozott hollywoodi produkciókon). A Grincsért végül 2001-ben megkapta a BAFTA-díjat és a sminkmesterek céhe trófeáját is, de a forgatás annyira megviselte, hogy terápiára kellett járnia.

Bár dolgozott a Hellboyon, a Benjamin Buttonön és a Trópusi viharon is, a rossz hollywoodi tapasztalatai miatt 2011-ben nyugdíjba akart vonulni (mindössze 42 évesen). De mindig visszatért egy-egy híresebb rendező kedvéért, például amikor Bruce Willis-arcúra kellett sminkelni Joseph Gordon-Levittet a Looperben. Tsuji idén ráadásul Oscar-díjat is kaphat: ő varázsolt Churchillt Gary Oldmanből A legsötétebb órában. (via Movieweb)