Joaquin Phoenix 10 legjobb szerepe

Nyakunkon a Joker, és a legfurcsább szuperhősfilm kapcsán szedtük össze a zseniális főszereplő, Joaquin Phoenix 10 legjobb alakítását a sok közül.

Majd megdöglik érte (1995)

Az ekkor még ismeretlen Joaquin Phoenix bátyja, a már rendkívül befutott River kedvenc rendezője, Gus Van Sant egyik legjobb filmjében aratta első igazi sikerét - Nicole Kidman talán legjobb alakítása mellett. Ő a megtörtént esetet feldolgozó film hősnője, aki több akar lenni, mint csinos feleség és a helyi tévé időjárás-jelentője, de ehhez el kell tennie láb alól vagyonos férjét. Erre kell a fiatal, ostoba, de kanos srác, akit Phoenix alakít, elég meggyőzően, de még nem teljesen profin.

Gladiátor (2000)

Ridley Scott filmje nem csak újjáélesztette a tetszhalott kardos-szandálos történelmi kalandfilmek műfaját, de önmagában is egy iszonyú látványos és izgalmas alkotás. Amihez kellett Russell Crowe fantasztikus és hihetetlenül karizmatikus alakítása Maximusként és Joaquin Phoenix játéka az apagyilkos Commodusként. A tébolyult császár nagyszerű gonosz: hiú, gyáva, manipulatív, ösztönös ragadozó, és Phoenix bátran tárta fel a szerephez legelőnytelenebb tulajdonságait is.

Jelek (2002)

M. Night Shyamalan egyik leginkább alulértékelt filmjének nem Phoenix a főhőse, ő csupán Mel Gibson egyszerű, de szerethető öccsét játssza, de valahogy mégis az ő alakítása, az ő alakja tartja össze a filmet, és viszi előre a cselekményt. A hitét elveszítő egykori papot alakító Gibson alakja ugyanis a kételkedést testesíti meg, Phoenixé a nyitottságot, a hitet és a közvetlen, őszinte reakciót arra a hírre, hogy lehetséges, hogy idegen lények szállták meg a házuk melletti kukoricást, az egész megyét és talán az egész világot. A vége kicsit összecsapott lett, de ez egy nagyon jó kis darab.

A nyughatatlan (2005)

Bár Reese Witherspoon egy icipicit ellopta a show-t hősünk elől June Carter, Johnny Cash szintén country énekes szívszerelmeként – az Oscart is ő vitte haza, a Goldon Globe-ot viszont mindketten megkapták -, de ez így is Phoenix egyik legjobb alakítása. Itt megmutatja, hogy mekkora alázattal áll a szerep elé, és igaz, hogy sok közös vonás van közte és a néhai énekes között, de képes átadni az egóját valaki másnak, és ráadásként képes úgy énekelni, mint ahogy Cash tudott. Ráadásként ez az egyik legjobb valaha készült zenés életrajzi film.

Az éjszaka urai (2007)

Joaquin Phoenix és Mark Wahlberg már játszottak együtt, vagy egymással szemben A bűn állomásaiban (2000), és a helyzet most is hasonló. Bár testvérek, a barikád két különböző oldalán állnak: Wahlberg rendőr, Phoenix egy nightclub tulajdonosa, aki alvilági alakokkal is üzletel, és a drogbizniszbe is belesodródik. Hollywoodban persze a család szent, tudjuk, hogy a végén a fekete bárány  visszatér a nyájhoz, addig viszont egy rettentő izgalmas thrillert kapunk James Gray rendezésében.

Cserbenhagyás (2007)

Az ilyen mélyen izzó drámák és az ilyen sebzett, sérült karakterek fekszenek igazán Joaquin Phoenixnek, és ha Terry George filmje nem is lett klasszikus, az ő játéka mindenképpen emlékezetes, akárcsak Mark Ruffaloé és Jennifer Connellyé. Két család sorsa fonódik itt össze, miután az egyik apa véletlenül elgázolja a másik fiát, majd elhajt a helyszínről. A baleset résztvevői és érintettjei más és más módon élik meg a tragédiát, miközben a nyomozás is megkezdődik, és mindkét apa fájdalmas döntésre kényszerül.

The Master (2012)

Paul Thomas Anderson az alárendeltségről, a szolgalelkűségről és az érzelmi manipulációról készített felkavaró portrét, a címbeli Master szó pedig egyaránt jelent Mestert és Gazdát. Hőse az ex-tengerészgyalogos Freddie (Joaquin Phoenix), aki leszerelését követően az alkoholhoz fordul, és sehogy sem találja a helyét. Az élete gyökeres fordulatot vesz, miután megismerkedik egy elhivatott és karizmatikus szellemi vezetővel (az elképesztő Philip Seymour Hoffman), aki egyre több követőt szervez maga köré, és akinek szüksége van valakire, aki feltétel nélkül engedelmeskedik neki.

A nő (2013)

Ezt a finomra hangolt alakítást, ezt az érzékenységet abszolút nem néztük ki Joaquin Phoenixből, jó mélyen lehetett benne eltemetve, de Spike Jonze kihozta belőle. Vagy Scarlett Johansson hangja hozta ki belőle, mert ő az a Samantha névre keresztelt mesterséges intelligencia, aki egyszerre repíti hősünket a fellegekbe és a végén taszítja a pokolba. Merthogy az öntudatra ébredő „program” nem csak rendet rak magányos hősünk életében, de játszik is érzéseivel – igaz, van őszinte, mély tartománya is annak, ami köztük történik, vagy éppen nem történik.

Abszurd alak (2015)

Woody Allen és Joaquin Phoenix nem feltétlenül kézenfekvő párosítás, de pont ez a dolog szépsége. Phoenix egy vidéki egyetemen tanító, életunt filozófiaprofesszor, akinek két nő, Parker Posey és Emma Stone, illetve egy véletlen esemény egy csapásra felforgatja az életét. Woody fanyar humora meglepően jól áll hősünknek, aki ezúttal az értelmiségi, művelt és választékos oldalát mutatja meg, amihez hozza a saját, erősen depressziós, sötétbe hajló személyiségvonásait is, és a kettő meglepően jól passzol egymással, a sztori pedig egyszerre vicces és izgalmas.

Sosem voltál itt (2017)

Lynne Ramsay rendezőnő munkája egy megrendítő lélektani dráma és egy rendkívül erőszakos B kategóriás sötét bosszúfilm különös keveréke, amit Phoenix úgy visz el a vállán, mintha erre született volna – és mintha közben öt évet öregedett volna a forgatás alatt. Egy olyan pasast játszik, aki abból él, hogy fiatal lányokat ment ki emberrablók vagy zaklatók karmai közül – ha nem ezt csinálná, már valószínűleg aznap végezne magával -, elsődleges munkaeszköze pedig a kalapács. Brutális és megrendítő film, és kevés színész tud ilyet így lehozni.