Johnny Depp úgy is megkapja a Legendás állatok 3-ért a sztárgázsiját, hogy nem is fog szerepelni benne

A sztár olyan szerződést kötött a Warnerral, hogy a stúdió akkor is kifizeti, ha végül nincs film, vagy teljesen átírják a sztorit.

Mint ismeretes, Johnny Depp elvesztette nemrég azt a pert, amit rágalmazás miatt indítottThe Sun nevű brit bulvárlap ellen, amiért egy cikk az exfelesége, Amber Heard állításaira alapozva asszonyverőnek titulálta őt. A londoni bíróság november 5-i ítélete másnapján a Warner stúdió megkérte Deppet, hogy önként távozzon a Harry Potter-filmek ötrészesre tervezett spin offjából, a Legendás állatok franchise-ból, amelyben ő alakította a gonosz varázslót, Gellert Grindelwaldot, akinek valószínűleg a későbbi filmekben is lett volna még szerepe (hiszen Grindelwald évtizedekkel később, még Voldemort mesterkedése idején is életben volt).

Forrás: Albert L. Ortega/Getty Images

 

Stúdióközeli források szerint a Warner filmgyártási igazgatója, Toby Emmerich számára eddig is rengeteg fejfájást okozott PR-szempontból Depp hosszan elhúzódó pere, valamint a tárgyalásokon kiteregetett számtalan magánéleti szennyes (a telefon- és üvegdobálásról, valamint a hitvesi ágyban talált ürülékről és egyéb hajmeresztő részletekről itt írtunk), de a színész és a franchise jövőjével kapcsolatos döntés meghozatalához mindenképpen meg akarta várni a brit bíróság ítéletét.

A Warner Bros. egyébként kifizeti Deppnek Legendás állatok és megfigyelésük 3 leforgatásáért járó teljes honoráriumot, annak ellenére, hogy mindössze egyetlen jelenetet vettek fel vele a szeptember 20-án megkezdődött londoni forgatáson. Sok A-listás hollywoodi sztárhoz hasonlóan ugyanis Deppnek is volt egy úgynevezett pay-or-play szerződése, amely kiköti, hogy a színésznek mindenképpen ellentételezésben kell részesülnie, még akkor is, ha a filmet végül le sem forgatják, vagy teljesen átdolgozzák. Az biztos, hogy Depp szerződésében nem volt erkölcsi záradék, ami esetleg tartalmazta volna, hogy elmarasztaló bírósági ítélet esetén a stúdió mégsem fizet. Technikailag ráadásul Deppet nem is a Warner Bros. rúgta ki, hanem udvariasan megkérték az önkéntes távozásra – nem egészen világos, hogy a színésznek milyen fizetési igénye lett volna, ha a távozásra felkérést visszautasítja, és megvárja, amíg elbocsátják. A színész honoráriuma nem ismert, de a korábbi gázsijai tükrében alighanem több tízmillió dolláros, nyolc számjegyű összegről van szó.

Bár a pereskedés ideje alatt Depp két korábbi élettársa, Winona Ryder és Vanessa Paradis is kiállt a színész mellett, valamint a Harry Potter-regények írónője, J. K. Rowling (aki nemrég hosszan beszélt arról, hogy ő maga is családon belüli erőszak elszenvedője volt) sem gyakorolt nyomást a Warner stúdióra, Depp karrierje valószínűleg lejtmenetbe kerül a bírósági ítélet miatt, mivel más nagy franchise-okhoz nem fogják hívni. Annál is inkább, mivel a Disney már korábban jelezte: ha készül is újabb Karib-tenger kalózai, az alighanem egy Jack Sparrow nélküli reboot lesz. (via Uproxx & The Hollywood Reporter)