Kalandorok kíméljenek – 7+1 Indiana Jones-koppintás

Akad itt ifjúsági film, animáció, kaland- és akciófilm, videojáték, sőt még pornó is.

Jövőre érkezik a mozikba Indiana Jones ötödik szélesvásznú kalandja, melyben az idén 80 éves Harrison Ford valószínűleg utoljára veszi fel jellegzetes kalapját. Az első Indy-filmet több mint 40 éve mutatták be, és Az elveszett frigyláda fosztogatói 1981-es premierje óta újból népszerűek lettek a kalandfilmek, sőt, egyik-másikat mintha Indy ostora is meglegyintette volna. Hét (plusz egy) olyan filmet szedtünk össze, amiben felfedezhető kedvenc régészünk lenyomata.

 

A smaragd románca (1984)

Mindössze három évvel Az elveszett frigyláda fosztogatói után került mozikba A smaragd románca, amelyet bár mind a mai napig egy masszív Indy-koppintásnak tekintenek a közösségi médiában, a Los Angeles Times egyik cikke szerint a forgatókönyv már a Frigyláda premierje előtt kész volt (bizarr, hogy mindez egy halálhírből derül ki). A sztori egyszerre kincsvadászat és önreflexió, hiszen a népszerű romantikus kalandregények írója, Joanna Wilder (Kathleen Turner) azzal szembesül, hogy a valóságban nem is olyan emelkedett dolog átbukdácsolni a dzsungelen, miközben banditák vannak nyomodban. Természetesen segítségre van a madárcsempész és kalandor, Jack Colton (Michael Douglas), aki valljuk be, tényleg olyan, mint egy katerdra nélkül maradt, lepukkant Indy.

 

Kincsvadászok (1985)

A nyolcvanas évek egyik kultfilmje, amiben a régészprofesszor helyett egy csapat gyerkőc kutat egy elveszett kalózkincs után, amit természetesen egy másik banda is meg akar szerezni. De Indiana Jones-hoz nem csak a sztori köti a Kincsvadászokat, hanem az egyik gyerekszínész, Ke Huy Quan is, aki egy évvel korábban az Indiana Jones és a Végzet Templomában is szerepelt, ráadásul a Kincsvadászok sztorija attól a  Steven Spielbergtől származik, aki az Indy-filmeket rendezte. Nem mellesleg ez az egyik olyan film, amiből a Stranger Things vastagon merített, nem véletlen, hogy Sean Astin mindkettőben szerepel. 

 

Kacsamesék (1987–1990)

A Kincsvadászoknál is fiatalabb kis felfedezőket viszont már animációs sorozatban keverte kalandokba a bácsikájuk. A zsugori és multimilliomos Dagobert McCsip egy dolgot szeret jobban, annál, mint naphosszat fürdeni a pénzben: elveszett kincsek után kutatni. Ebben természetesen társai a kacsasrácok: Niki, Tiki és Viki, nomeg a zuhanva landoló Kvák kapitány. Ők öten tesznek ki egy egész Indyt.

 

A múmia (1999)

Bár ez egyfajta remake-je az 1932-es, Boris Karloff főszereplésével készült, azonos című Universal-horronak, valójában csak a történet magvát tartották meg, és az élve bebalzsamozott, boldogtalan Imhotep szerelmi tragédiája köré egy komplett kalandfilmet rittyentettek (természetesen a ‘99-es verzióról van szó Rachel Weisz-szel és Brendan Fraserrel, nem a 2017-es Tom Cruise-féle rettenetről). A régi idők eltemetett kincse, a homokos, egyiptomi környezet, a jelmezek és az egész milő nagyon emlékeztet az Indiana Jones hangulatára, ahogy a tanulság is: olyan természetfeletti dogot bojgatnak, amit nem volna szabad megzavarni.

 

A nemzet aranya (2004)

Nicolas Cage egyik legszórakoztatóbb filmje olyan, mintha Dan Brown írt volna egy Indiana Jones-sztorit. Különleges helyszínek, elveszett kincsek, bonyolult rejtvények és tikos szobák érkeztek az Indy-filmekből, miközben Brown szelleme az összeesküvés-elméletekben és a titkos társaságokban elevenedik meg. Az a helyzet, hogy Ben Gates az egyik legméltóbb utódja Indiana Jones-nak.

 

Tomb Raider (2018)

Lara Croft eredetileg az azonos című videojátékban debütált 1996-ban. 2001-ben és 2003-ban már megpróbálták vászonra vinni Angelina Jolie főszereplésével, de valahogy nem működött a dolog. Alicia Vikanderrel egy egészen új, emberibb, sebezhetőbb irányba tolták el a karaktert, ám ezért se rajongott a közönség, így folytatás nélkül maradt. Pedig Lara tényleg Indy női verziója: ő is hivatásos régész, aki ősi sírhelyeket foszt ki, miközben rafinált fejtörőkkel találja szemben magát, arról nem is beszélve, milyen ravaszul kerüli ki a rejtett csapdákat, és száll szembe a fegyveres ellenséggel.

 

Indiana Mack (2000)

Mint mindenből, természetesen Indy kalandjaiból is van felnőtt verzió, melyet maga Kovi készített Indiana Mack címmel, nem is akárhol: Dominikán, ahol amúgy tilos pronót forgatni. Indiana itt egy sármos, gazdag kalandor, aki másfajta kincsek után kutat. Bulizik, csajozik, piál, ám amikor egy partin kiüti magát, a barátai elviszik Dominikára és ott magára hagyják egy őserdőben. Mack kannibálokkal, csinos bennszülött lányokkal és rengeteg korhatáros kalanddal találkozik. És persze van kincs is: egy mágikus amulett, amit meg kell találni. 

 

+1 Az ifjú Indiana Jones kalandjai (1992-1993)

Ez a mindössze két évadot (28 epizódot) megélt sorozat kissé kilóg a sorból, hiszen maga Indiana Jones szerepel benne, csak még fiatalon: a gyerek- és kamaszkorát ismerhetjük meg a későbbi régész professzornak. Illetve idősen is láthatjuk, hisz a 93 éves kalandor emlékszik vissza ifjúkori kalandjaira (sőt, az egyik epizódban 50 évesen is láthatjuk, amit maga Harrison Ford alakított). A széria elsősorban oktató céllal készült, hiszen minden epizód középpontjában egy-egy történelmi személy vagy esemény áll.

 

(via Screen Rant)