Sajnos a Fortune hadművelet - A nagy átverés nagyon mellément, valószínűleg egyszerűen azért, mert, már elnézést a kifejezésért, készítői szartak bele, hogy mit tesznek le az asztalra.
Hosszan lehetne elemezni Guy Ritchie munkásságát, de tény, hogy a pasas zseniális dolgokat csinál, és az is tény, hogy az elmúlt bő egy évtizedben elég random az, amit lerak elénk. Én imádtam a Sherlock Holmest (2009) és a folytatását, gyengének tartottam az Arthur király - A kard legendáját (2017), az Aladdin (2019) nyilván nem nekem szólt, az Úriembereknek (2019) volt pár jó momentuma, az Egy igazán dühös ember (2021) pedig szikár, céltudatos volt, ha nem is túl emlékezetes. Új filmjéről, a Fortune hadművelet - A nagy átverésről gyakorlatilag semmi jót nem tudok mondani, és nem is értem, minek készült - pedig elsőre nem hangzott olyan rosszul.
Egy kémfilm mindig ígéretesen hangzik: titkosügynökök, cselszövés, szép nők, elvetemült gazfickók, gyors autók és még gyorsabb akció. Ezzel nehéz lehet hibázni, gondolhatnánk, és valószínűleg pont ezt gondolta Guy Ritchie is, aki felhívta előző filmje szereplőit, Jason Stathamet, Josh Hartnettet és Eddie Marsant, hogy van-e kedvük egy vicces, látványos filmet forgatni kellemes helyszíneken, ők meg nyilván igent mondtak. Már csak egy sztori kellett, azt pedig úgy 20 perc alatt össze is rakták, de az is lehet, hogy menet közben írták meg, ami látszik is.
Valakik elrabolnak valamit, és valamit kezdeni akarnak vele,
és ennek kell utánajárnia a brit kormány szabadúszó ügynökének, Orson Fortune-nak (Statham). Nem viccelek, Fortune tényleg ezt kapja meg eligazításként, csak annyit tudni, hogy a valamilyen cuccot a valakik a milliárdos fegyvernepper Greg Simmonds (Hugh Grant) közvetítésével akarják eladni.
Bár egyszerűen lehallgathatnák Simmonds telefonját, meghekkelhetnék a laptopját, de akkor nem lenne film, így Fortune és csapata (Aubrey Plaza, Cary Elwes és a rapper Bugzy Malone) beszervezik a hollywoodi sztárt, Danny Francescót (Hartnett), aki Simmonds kedvenc színésze, hogy férkőzzön a közelébe. És innentől már semminek nincs igazán értelme, azon túl, hogy elsütik az kémfilmek összes kliséjét, poénját és fordulatát. Elsüthetnék persze mindezt jól is – Statham például remekül poénkodott rajtuk a Budapesten forgatott A kémben (2015) -, Ritchie viszont mindössze annyit tett, hogy lélektelenül ledarált mindent, ami csak eszébe jutott,
bízva a saját rutinjában és a tehetségében.
A rutin egy remek dolog, de nem ment meg a lustaságtól és a lélektelenségtől. A már nevében is jellegtelen Fortune hadművelet nem kifejezetten szar, csak egy trehány módon összerakott gagyi. Ami bizonyos szempontból sokkal nehezebben bocsátható meg, mint amikor egy tehetségtelen rendező nagyon igyekszik, de mellétrafál, mert Ritchie ugyanebből a sztoriból tudott volna jó filmet is csinálni több odafigyeléssel, kevesebb felesleges sallanggal.
Merthogy itt mindenki csak végiggyalogol a filmen, semmi extrát nem csinál, vagy ha mégis, az tök felesleges. Statham morcos képet vág, Plaza csípős megjegyzéseket tesz, mert ez a specialitása, Grant modoroskodik, mint mindig, Hartnett pedig csak úgy ott van, mert azt nem igazán találták ki, hogy mit kezdjenek vele. Még egy rendes frizurát sem kapott, és azon sem gondolkodtak el, hogyan tűnhet el csak úgy egy hollywoodi sztár hetekre mindenféle kötelezettségei elől. Ezek itt rohangálnak, lehallgatnak, adatokat lopnak, verekednek, lövöldöznek, autós üldözést csinálnak, ahogy egy kémfilmben szokás, csak az a baj, hogy a filmnek ezzel együtt, vagy inkább ennek ellenére
nincs egyetlen izgalmas vagy vicces momentuma,
nincs benne semmi emlékezetes. A film még saját magára sem figyel, hiszen a legelején nyomatékosan közlik velünk, hogy Orson Fortune agorafóbiás és klausztrofóbiás, hogy aztán erről – és sok minden másról – teljesen elfeledkezzenek. Nyilván volt egy forgatókönyv-verzió, ahol ennek volt jelentősége, aztán átírták a dolgot, és voltak olyan trehányok, hogy elfelejtették összefésülni a különböző verziókat. Szerintem ez ciki!
Értékelés: 4/10
