A lovak kamerák előtt elpusztítása bevett szokás volt, de ha a forgatókönyv úgy kívánta, az embereket is halálos veszélynek tették ki.
Éles lőszer a forgatáson
A filmezés hőskorában még nem léteztek olyan effektek, amelyekkel utánozni tudták a golyók becsapódását. Mit lehetett ilyenkor tenni? Éles lőszert használtak. D. W. Griffith az 1915-ös Egy nemzet születésében odáig ment, hogy az amerikai polgárháború csatajeleneteiben valódi ágyúkkal lőttek valódi ágyúgolyókkal. Cecil B. DeMille The Captive című 1915-ös filmje forgatásakor úgy vélte, hogy jobban mutat majd a vásznon, ha vaktöltény helyett éleset használnak. Az egyik jelenetben katonák szétlőnek egy ajtót, majd a házba berontva lövöldözni kezdenek, de elfelejtették kicserélni a lőszert, és odabent is éleset használtak. Az egyik statiszta meghalt.
Ettől függetlenül a filmiparban egy darabig még ezt a módszert használták, mert ugyan hamarosan elérhetővé vált a szükséges technika, ám alkalmazása rendkívül költséges volt. A stúdiók mesterlövészeket szerződtettek, hogy a golyók pontosan célba találjanak. Azért még így is kockázatos vállalkozás volt, ahogy ez James Cagney gengszterfilmje, a The Public Enemy forgatását megidéző rövidke összeállításban is látszik.
Egy későbbi filmje során Cagney-t majdnem lelőtték, meg is fogadta, hogy soha többé nem vállal szerepet olyan produkcióban, amiben éles lőszert használnak.
Harc valódi oroszlánokkal
Emlékszünk még azokra a Tarzan-filmekre, amikben Johnny Weismüller futkározik az őt üldöző, látványosan vászonra vetített oroszlán elől? Nos, korábban nem bízták ezt holmi ócska trükkökre, inkább ráugrasztottak szerencsétlen szereplőkre hús-vér oroszlánokat. Úgy tűnik, Cecil B. DeMille különösen kedvelte az életveszélyes megoldásokat: az 1919-es Male and Female című filmjében a földön fekvő Gloria Swanson mellett nyalogatja a pofáját elégedetten egy hatalmas bestia. A színésznő később elmesélte, hogy halálosan rettegett, de arra gondolt, hogy a kamera forog, és az oroszlánnak legalább nincs fegyvere. Ugyanez az állat két héttel később megölte a stáb egyik tagját.
A rendező egyébként nem fogta vissza magát később sem. Az 1932-es The Sign of The Crossban baltanyéllel ütlegelve hergelték az állatokat, hogy a jelenetnek megfelelően rátámadjanak a színészekre. Az 1949-es Samson And Delilahban Victor Mature azonban megtagadta, hogy megküzdjön egy vadállattal, így az egy statisztát szorongatott meg. Ha Mature arcát mutatták, a színész egy kitömött állattal hadakozott. Alább láthatjuk, hogy DeMille tényleg nem viccelt, ha megvadult oroszlánok tépték az embereket. Mature-ről azt nyilatkozta, hogy a "valaha született leggyávább" férfi.
Bevett szokás volt halomra gyilkolni a lovakat
Manapság minden film végén olvashatjuk, hogy a "forgatás közben egyetlen állat sem sérült meg", és jogosan óriási botrány keveredik abból, ha egy produkció során az állatkínzás akár legkisebb gyanúja is felmerül. De nem volt ez mindig így. Mint láthattuk, az emberélet sem volt valami drága, az állatoké pedig gyakorlatilag semmit nem ért, különösen a lovakat szerették feláldozni egy-egy film érdekében. Az 1939-es Jesse Jamesben bekötötték két ló szemét, majd arra kényszerítették azokat, hogy erős vágtában jó 20 méter magasról belevessék magukat a tengerbe.
Az 1925-ös Ben Hur forgatása során több mint száz lovat gyilkoltak le.
A lovakat egyszerű díszletként kezelték, és senkinek sem okozott gondot, ha elpusztultak. Bevett módszer volt az ún. Running W., amellyel a megfelelő pillanatban kényszeríthették a lovakat, hogy essenek el. Egy hosszú drótot rögzítettek a mellső lábaikra, majd ha eljött az idő, és a drót megfeszült, szerencsétlen ló fejjel előre a földre zuhant. És ha nem pusztult el rögtön, a lába biztosan eltört. Ezekben a régi filmekben jó eséllyel számtalan állat halálát nézhetjük végig.
(Forrás: Cracked)
