Az 1981-es világháborús klasszikus egészen új szemszögből mutatta be a német tengeralattjárókon szolgálókat: a fedélzetköz szűk, levegőtlen világából, és a forgatás is ilyen, sőt, még ennél is rosszabb volt.
Minden tengeralattjárós filmek alfája és ómegája az A tengeralattjáró (1981), ami egyben a valaha készült legdrágább német film is, tehát Wolfgang Petersen számára megadatott minden eszköz, hogy Lothar-Günther Buchheim valós visszaemlékezésekre épülő, regényét a lehető hitelesebben ábrázolja. Annak érdekében a „címszereplő” U-boatot több példányban is elkészítették, hogy a külső és belős felvételeket is a replikák segítségével vegyék fel. De ami jó hír a nézőknek, az akár rossz hír is lehet a szereplőknek, mint jelen esetben.
A tengeralattjáróban játszódó összes jelenetet az eredeti hajóval azonos méretű, élethűen megépített másolatban vették fel. A szereplők végig itt mozogtak, a hajó szűk folyosóin, ahol minden falból kiállt valamilyen műszer, kerék vagy cső. Hogy a klausztrofóbiás hangulat végig megmaradjon, a színészek nem mehettek napfényre, és mivel időrendben vettek fel mindent, a szakálluk is szépen nőtt. De az időrend azt is jelentette, hogy a hajótestben tárolt – a felvételeken is látszó – élelmiszer és víz is lassan kezdett megromolni, annak szaga pedig hozzájárult az „autentikus” fedélzetközi hangulat megteremtéséhez.
A 10 legjobb tengeralattjárós film
A mozikban a tragikus sorsú orosz tengeralattjáróról szóló film, a Kurszk, és ennek apropóján vettük végig a legjobb olyan munkákat, amik egy búvárhajó fedélzetén játszódnak, legyen szó háborúról vagy kalandról!
Tovább
A színészek akkor sem jártak jobban, amikor a búvárhajó fedélzetén forgattak, amit hol egy nagy tartályban, hol egy horgásztóban vettek fel – a viharjeleneteknek az előbbi adott otthon. A mesterséges hullámverés viszont olyan erős volt, hogy több színészt is kisodort a toronyból. Jan Fedder is így járt, és az esés során néhány bordáját eltörte. Egy másik színész azonnal felkiáltott: „Ember a vízben!" Wolfgang Petersen, nem sejtve, hogy baleset történt, lelkesen felkiáltott: „Jó ötlet, Jan. Megcsináljuk ezt még egyszer!" Peterson megtartotta a jelenetet, és átírta Fedder szerepét úgy, hogy a karaktere a film egy részét ágyban töltse. Az agyrázkódást szenvedett színészt minden nap visszahozták a kórházból. Arcán látható fájdalmas kifejezés valóságos.
Az a búvár sem járt jobban, akit a külső felvételekhez szánt 11 méter hosszú kisebb hajót irányította: ő ugyanis belül ült, és kormányzott, míg egy másik hajó kábelen vontatta. A hajótest olyan instabil volt, hogy a férfi azonnal tengeribeteg lett – 20 éven át ez egyszer sem fordul elő vele –, és három nap után felmondott. Az utódja végig kitartott, de a szerkezetbe egy öblítőt kellett szerelni, hogy az elkerülhetetlen hányást mindig lemoshassa. A nagy hajóban lévő színészek sem úszták meg mindig: a mélységi bombák robbanását ugyanis úgy szimulálták, hogy az egész hajótestet egy hatalmas csapágyon rángatták.
Az eredeti terv az volt, hogy a másolat egyik oldalát kibontják, hogy a technikai stáb szabadon mozoghasson, de ez nem jött be, elveszett a klausztrofóbia, ezért az operatőr Jost Vacano egy könnyített kézikamerával rohangált a színészek után, amit egy giroszkóppal egyensúlyoztak ki. A szemét folyton a keresőn tartó Vacano annyiszor verte be a fejét a csövekbe és a szelepekbe, hogy a végén sisakot kellett hordania – viszont Oscarra jelölték a munkájáért.
A film végül hat Oscar-jelölést gyűjtött be, ami ekkor rekord volt egy idegen nyelvű film esetében.
