Fehérnemű hadművelet (1959)

Nem kell minden tengeralattjárós filmnek véresen komolynak lennie, amire jó példa a Cary Grant és Tony Curtis főszereplésével készült világháborús vígjáték. Előbbi a búvárhajó karót nyelt kapitánya, utóbbi a dörzsölt hadtáp tiszt, és közös céljuk, hogy a szárazdokkban dekkoló hajó visszakerüljön a Csendes-óceáni hadszíntér csatáiba. Első lépésként, mivel más színű festéket nem találnak, a kötelező korrózióvédelem során rózsaszínre festik a tengeralattjárót, aztán mindenki meglepetésére megjelenik azonban a színen egy csapat csinos ápolónő, új életet hoznak a tengeralattjáró szűk falai közé. Igaz, a bevetés során kissé útban lesznek, és ott vannak a japánok is!

Fantasztikus utazás (1966)

A kórházban folyó nagyszabású kísérlet főszereplői: egy haldokló beteg egy milliméterre zsugorított tengeralattjáró utasaival együtt. A parányi búvárhajót az aprócska tudósokkal együtt – akik közt ott van a kor szexszimbóluma, Raquel Welch is - befecskendezik egy súlyos beteg diplomata testébe, és a tudóscsoport megpróbálja elérni a beteg sejtet, hogy megsemmisíthessék azt. A hajó egyik utasa azonban szabotőr. Bár sokan úgy tudják, a film Isaac Asimov regénye alapján készült, valójában Asimovot kérték fel, hogy írjon regényt a készülőben lévő filmhez. A valóban mérföldkőnek számító Fantasztikus utazás trükkjei Oscar-díjat nyertek a legjobb látványtervezés és a legjobb vizuális effektusok kategóriájában.

Murphy háborúja (1971)

Ez tulajdonképpen Moby Dick története újramesélve, a fehér bálna helyett álcázószínűre festett náci tengeralattjáróval. Ami a második világháború utolsó napjaiban a trópusi vizeken elsüllyeszt egy angol kereskedelmi hajót, a legénységet pedig legéppuskázzák, hogy titokban maradjon ottlétük. A helyi lakosok, élükön a fehér bőrű doktornővel, pártfogásukba veszik az egyetlen túlélőt, a repülős-karbantartó Murphyt (a nagyszerű Peter O'Toole), de történetét a tengeralattjáróról nem hiszik el. A végsőkig elszánt angol magányos háborúba kezd társai gyilkosai ellen, pedig a háború közben véget ér, Murphy bosszúhadjárata azonban nem.

A tengeralattjáró (1981)

Ez minden tengeralattjárós film alfája és omegája, a valós visszaemlékezésekre épülő, Lothar-Günther Buchheim regényéből készült elképesztően hiteles mese a portyára induló, majd több zsákmányt is ejtő U-boatról, amely aztán maga is üldözötté válik. Itt minden olyan, mintha tényleg egy német tengeralattjáró belsejében lennénk szinte a teljes játékidőben, és a néző maga is érzi a fém vibrálását, a zárt tér nyomasztó hangulatát, a mélységi bombák robbanását. És egy ponton túl elfelejtjük, hogy ezek a férfiak a náci hadigépezet hatékony részesei, akik eddig többszáz tengerész halálát okozták – az áldozatok nagy része kereskedelmi hajó volt – és drukkolni kezdünk nekik. A film végül hat Oscar-jelölést gyűjtött be, ami ekkor rekord volt egy idegen nyelvű film esetében, és beindította a rendező, Wolfgang Petersen karrierjét.

Vadászat a Vörös Októberre (1990)

Ilyen az, amikor egy hidegháborús thriller találkozik egy tengeralattjárós zsánerfilmmel. A Vörös Október, a legújabb, szupertechnikával felszerelt szovjet atomtengeralattjáró az Egyesült Államok partjai felé tart. Az amerikai kormány attól fél, hogy akcióra készül. Egyedül Jack Ryan (Alec Baldwin), a CIA szakértője gondolja, hogy az atom-tengeralattjáró litván származású parancsnoka (Sir Sean Connery) dezertálni akar. A valóság még cifrább: Ramius kapitány át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA hírszerzése támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, s beindítja ellene hadigépezetét, miközben a szökést sejtő oroszok is üldözőbe veszik a tengeralattjárót. A parancsnoknak minden leleményességét össze kell szednie, hogy kivághassa magát a kettős szorításból.

Az utolsó esély (1995)

A kilencvenes éveket furcsa módon még mindig beárnyékolta a már magunk mögött tudott hidegháború, és a stúdiók ontották az ilyen témájú filmeket. Tony Scott is egy annak idején megtörtént esetet dolgozott fel, igaz, megfordította a szerepeket, és ami a kubai rakétaválság idején egy orosz hajón zajlott le, azt most egy amerikai tengeralattjárón láthatjuk. Történik, hogy egy orosz nacionalista csoport átveszi a hatalmat az egyik nukleáris rakétabázison, s ezzel a világ a katasztrófa szélére sodródik. A USS Alabama tengeralattjáró épp orosz vizeken cirkál, és elegendő tűzerővel rendelkezik a harmadik világháború kirobbantásához. A bekövetkező zűrzavarban két tengerésztiszt, a veterán Frank Ramsey (Gene Hackman) kapitány és elsőtisztje, a rendkívül felkészült Ron Hunter (Denzel Washington) hadnagy csap össze egy. Az Alabama ugyanis rádión parancsot kapott rakétái kilövésére, majd újabb üzenet érkezett, ám ezt hosszú idő lenne dekódolni – talán visszavonták az előző parancsot, de lehet, hogy nem…

Tűz a víz alá! (1996)

Ki tudja, miért, de az emberek szeretik a Kelsey Grammer és Rob Schneider főszereplésével készült vaskos vígjátékot, így mi is a bevettük a listára. Előbbi Tom Dodge kapitány, aki kiváló tengerész, de számos rosszakarója van feljebbvalói körében, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék őt. Sikerül elérniük, hogy a kapitányt egy rozoga, második világháborús dízel meghajtású tengeralattjáró parancsnokává nevezzék ki, ráadásul a kikötő legzüllöttebb tengerészeiből válogatják össze a legénységét. A kapitányt hamarosan titkos küldetésre küldik, a közeledő hadgyakorlaton neki kell az ellenséget játszani, és mindenki rá fog vadászni. Vajon sikerül elbaltázott legénységéből ütőképes egységet kovácsolnia? Nyilván…

U-571 (2000)

Tekintsünk el attól az apró ténytől, hogy itt semmi sem igaz, hiszen a titkos náci kódokat brit és lengyel tengerészek szerezték meg, nem amerikaiak, mert ez egy film, és annak meglehetősen izgalmas. A titkos bevetés terve pedig a következő: útnak indítanak egy tengeralattjárót, hogy német felségjel alatt foglaljon el egy vészjelzést leadó, sérült német tengeralattjárót, az U-571-et, és szerezze meg a kódok feltöréséhez szükséges dekódert. Csakhogy az amerikaiakat meglepetés várja, miközben ők megszállják a német búvárhajót, egy hirtelen megjelent másik ellenség elsüllyeszti a sajátjukat. Az U-571-esen rekedt fiatal tisztnek (Matthew McConaughey) és maroknyi emberének nincs más választása, mint a számára ismeretlen hajón folytatni az utat, megmenteni a kódokat, felvenni a harcot a másik tengeralattjáróval és valahogy túlélnie a saját flottája támadásait - hiszen egy náci tengeralattjáróban ül.

Atomcsapda (2002)

A film nem a háborúról szól, hanem arról, hogy micsoda bátorság kell ahhoz, hogy ne legyen háború. A megtörtént eset ihlette film Vosztrikov kapitány (Harrison Ford) hősiességét követi nyomon, akit a hidegháború csúcsán a nukleáris rakétát hordozó tengeralattjáró, a K-19 parancsnokává neveznek ki, az eredeti parancsnok Mihail Polenyin kapitány (Liam Neeson) helyére. Vosztrikov azt a feladatot kapja, hogy villámgyorsan indítsa el első útjára a rosszul előkészített, nem megfelelően felszerelt tengeralattjárót - s nem számít, hogy milyen áron. És a hajó nukleáris reaktorának hűtése hirtelen felmondja a szolgálatot. A film elsősorban Harrison Ford csillagászati, 25 millió dolláros gázsija miatt vált híressé, de sokan azért szeretik, mert rendkívül hitelesen mutatja be a történteket.

Fekete-tenger (2014)

A tenger alatt kalandfilm is játszódhat, és ha kalandfilm, akkor nyilván arany a tét, és ha arany, akkor jó náci aranyról van szó. Erre utazik Robinson, a szebb napokat látott veterán tengeralattjáró-kapitány (Jude Law, remek formában), akinek a fülébe jut a pletyka a második világháborúban a Fekete-tengeren elsüllyedt náci tengeralattjáróról, amely állítólag negyvenmillió dollár értékű aranyat szállított. Robinson csapatot szervez, és némi segítséggel vásárol egy öreg tengeralattjárót, hogy a kincs nyomára bukkanjon, mielőtt mások is szemet vetnének rá. Csakhogy a legénység fele angol, a másik fele orosz, és nem nagyon bíznak egymásban. A kapitány pedig nem bízik az üzletemberben, aki a kincskeresést finanszírozta, és van is rá oka.