Készül a Saul fia rendezőjének új filmje

Nemes Jeles László Az árva című alkotást két korábbi műve, a Saul fia és a Napszállta mögött álló alkotótársaival együtt forgatja.

Már dolgoznak új filmjükön az Oscar-díjas Saul fia készítői – értesült a HVG 360. Ahogy arról már októberben lehetett olvasni, Az árva című alkotás forgatókönyvének fejlesztését (azaz a script harmadik, végleges változatának elkészítését) a Nemzeti Filmintézet októberben több mint 7 millió forinttal támogatta.

Az árvát Nemes Jeles ugyanazzal a csapattal tervezi forgatni, amellyel a Saul fiát és a Napszálltát: a forgatókönyvet a rendező és Clara Royer közösen írta, a producer Sipos Gábor és Rajna Gábor, a társproducer Stalter Judit, a gyártó pedig a Laokoon Film.

Nemes Jeles László a Saul fiáért kapott Oscarral. Forrás: Jason Merritt / Getty Images Hungary

 

A 2015-ös Saul fia annak idején egy sor neves díjat begyűjtött: Cannes-ban 2015-ben elnyerte a zsűri nagydíját és a FIPRESCI, azaz a filmkritikusok nemzetközi szövetségének elismerését, 2016-ban neki ítélték a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-ot és Oscar-díjat is, egy évvel később pedig a BAFTA-n nyert ugyanebben a kategóriában.

A 2018-ban bemutatott Napszállta a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, s habár nagy reményekkel indult (egyesek Arany Oroszlán-esélyesként emlegették), ezeket nem váltotta be, és végül csak a FIPRESCI díjával tért haza. Ezenkívül Sevillában, a miskolci Jameson CineFesten és az 5. Magyar Filmhéten nyert kevésbé jelentős díjakat.


(via HVG 360, magyar.film.hu)