Íme egy abszolút pihentető francia film az újévre, ahol nem kell semmin gondolkodnunk, olyannyira jól ismert történetet kapunk jól ismert fordulatokkal és ismerős helyszínekkel, ráadásul az egész baromi jól néz ki!
Van az a film, ahol a kemény külvárosi srácról kiderül, hogy istenadta tehetség, de valami olyasmiben, amihez egy külvárosi srácnak az égvilágon semmi köze nem kéne legyen. Ő mégis egy zseni, akit fel is karol egy önzetlen, nagy tudású tanár, aki nem hagyja elkallódni, pedig a srácban, aki immár két teljesen különböző világhoz tartozik, megvan az önpusztító hajlam! Igen, ez a Good Will Hunting (1997) tartalma – és néhány koppintásáé -, de hopp, készült egy tök ugyanilyen film is, csak ez francia, és nem matematika zseni a hőse, hanem zongorista.
A hasonlóságot maga az elsőfilmes rendező, Ludovic Bernard sem tagadja, sőt, interjúiban szereti elmondani, hogy az a réges-régi Matt Damon mese nyújtotta számára az inspirációt, sőt, azt is szereti elmondani, szerette volna Párizst újra szépnek megmutatni, ragyogónak és csillogónak, egy olyan városnak, ahol érdemes a középületek előtt csókolózni. És ez egy szép gondolat! Ez az ember nem fél szépeket gondolni, ő nem tart attól, hogy naivnak tartják, vagy azt gondolják, hogy giccset csinál, és ez egy szép dolog. Miért is kéne másoknak megfelelnünk, vagy kifinomultan, összetetten gondolkodnunk, csak azért, hogy másoknak megfeleljünk, és egyáltalán, mi a baj a giccsel? Százezrek élnek abból, hogy iszonyú ronda kis szobrokat meg képeket gyártanak, és eladják azokat a turistáknak, hogy mást ne mondjak, szóval miért ne lehetne egy jó kis giccs imázsfilmet csinálni Párizsnak, csak most nem turistáknak kéne eladni, hanem értelmiségi mozinézőknek!
Mert a Kezedben a sorsod igazi értelmiségi giccs, még akkor is, ha hőse abszolút nem értelmiségi. Vagy az, csak nem tudja magáról. Mert a tizenéves Mathieu csodásan tud zongorázni, de leginkább az egyik párizsi pályaudvar várójában kitett zongorán tud csak gyakorolni. Itt hallja meg a konzervatórium igazgatója, aki rögtön meghallgatásra hívja, de a srác persze nem megy: azon a rossz hírű környéken, ahol édesanyjával él, nem szokás a konzira járni. Aztán Mathieu bajba keveredik, valami piti betöréses lopásba, a konzervatórium igazgatója viszont, aki, ki tudja hogyan, de értesül a dologról, eléri, hogy a srác náluk dolgozza le a büntetést, reggel takarítva, délután zongorázva, és van is egy nehéz természetű tanárnő, a Bárónő, akihez járnia kell.
És naná, hogy akad egy zenészlány, akin megakad a srác szeme, és akinek megakad a szeme a srác kezén, és naná, hogy van egy verseny, amin a konzervatórium vagy az eddigi eminens tanulót, vagy az zabolátlan ifjú tehetséget indítja, és naná, hogy odahaza a lakótelepen akad majd olyan probléma, ami hősünk felkészülését nehezíti. Mert a Kezedben a sorsod csodálatos módon kiszámítható az első percétől az utolsóig, még abban is, hogy mivel napjaink Franciaországában járunk, a lány, aki megtetszik a fiúnak, garantáltan fekete bőrű – és utólag még csodálkozom is, hogy nem maga a srác színes bőrű -, de valami egészen különös módon nem lehet erre a filmre haragudni. Például azért, mert Ludovic Bernard nem csak szeretett volna szép filmet csinálni, de meg is csinálta. Itt minden csodásan néz ki, kezdve a párizsi utcáktól a konzervatórium modern tereiig, ráadásul mindez elegánsan és okosan van fotózva, szereplőink pedig otthonosan mozognak ebben a környezetben, nem csak odapottyantott statisztáknak tűnnek.
Aztán persze ott van a főszerepben Jules Benchetrit (Lépcsőházi történetek), aki generációjának egyik nagy ígérete, és itt is jó, és ott van a veterán Lambert Wilson a konzi igazgatójaként, akinek külön bizonyítani valója van a sráccal. És leginkább ott van Kristin Scott Thomas, aki arisztokratikus angol színésznő létére olyan tökéletesen beszéli a franciát, hogy külön filmográfiája lehetne a francia nyelvű szerepeiből. És őszintén szólva, itt nem csinál túl sok mindent, hallgatja a srác játékát, feladatokat ad ki neki, néha leszúrja, néha buzdítja, aztán megbeszéli a dolgokat a főnökével, és egyszer, mindössze egyszer nosztalgiázik. És ő annyira jó, hogy ennél jobban meg sem kell erőltetnie magát.
Értékelés: 6/10
