Kiderült a Superman-sztár halálának oka

A 69 éves Margot Kidder öngyilkosság következtében hunyt el május 13-án.

A helyileg illetékes halottkém jelentésében „saját maga által előidézett gyógyszer- és alkohol-túladagolásban” határozta meg a színésznő halálának okát. Kidder halálakor a sztár menedzsere azt közölte, békésen hunyt el, álmában. „Nagy megkönnyebbülés, hogy kitudódott az igazság.

Fontos, hogy nyitottak és őszinték legyünk az ilyesmivel kapcsolatban,

hogy ne fedje el a szégyen felhője” – mondta most a színésznő lánya, Maggie McGuane.

Margot Kidder 2011-ben. Forrás: Gilbert Carrasquillo / FilmMagic / Getty Images

 

Kidder bevallottan bipoláris zavarban szenvedett, és egy 1996-os, nagy nyilvánosságot kapott esetet követően (amikor egy mániás epizódja során négy napra eltűnt, majd egy idegen ház kertjében találtak rá) szenvedélyes szószólója lett a mentális betegségeknek. Az AP jelentése szerint a sztár az utóbbi években megint rosszabbul lett: 2016 augusztusa és idén májusban bekövetkezett halála időpontja között negyven alkalommal kellett riasztani hozzá a hatóságokat (otthonába ugyanis több rászorulót is befogadott, akikről azonban kiderült, hogy valójában kábítószerfüggők, akik ellopták az értékeit, és droglabort rendeztek be a házában).

Margot Kidder halála így része lett annak a közelmúltbeli szomorú sorozatnak, amely hírességek öngyilkosságából áll: a Linkin Park frontembere, Chester Bennington után a népszerű DJ, Aviici, a tévés séf, Anthony Bourdain, nemrég pedig a Zombie Boy néven ismert híres modell és statiszta is önkezével vetett véget az életének.

Margot Kidder Christopher Reeve-vel a Supermanben. Forrás: port

 

Kidder alakította egyébként annak idején a Superman-filmekben Lois Lane-t, de híres filmje volt Brian De Palma Nővérek című thrillere is. A közelmúltban láthattuk a Smalville és az L című sorozatokban, illetve a Halloween II-ben.


(via Consequence of Sound)

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.