Kiderült, mit üzen Helen Mirren a tetkójával

Az Oscar-díjas színésznő a tetoválását legutóbb a jelenleg is zajló Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutogatta, ahol egyéb izgalmak is történtek vele…

Mirren a napokban egy hangulatos, tengerparti talkshow vendége volt Cannes-ban, a fesztiválhoz kapcsolódóan, ahol rákérdeztek a tetoválására is. A sztár azt állította, a tetkó úgy született, hogy egyszer nagyon berúgott egy fogadáson, majd annak a véleményének is hangot adott, hogy szerinte senki sem tetováltat józan állapotban.

„Egy biztosítótűvel csinálták, nagyon fájdalmas volt. Istenem! Mint egy börtöntetkó” – mondta a színésznő, amit egy kicsit nehéz elhinni, de igazából már azt nehéz elhinni, hogy a lovagi (vagyis dame: „lovagnői”) címmel kitüntetett, mindig elegáns, szofisztikált 72 éves sztárnak tetoválás van a kézfején (a tetkót 17 perc 39 másodperctől a fenti videón is meg tudjuk nézni, ahol az erről szóló beszélgetést is megtaláljuk).

„Egy nagyon szép gondolatot jelképez, ami az egyenlőségre és az ellentétekre vonatkozik. Azt jelenti:

attól, hogy valaki annyira különbözik tőled, amennyire az csak lehetséges, még ugyanolyan értékes ember.

Ez az egyik legfőbb elvem az életben” – tette hozzá Mirren, aki ezzel az eszmével szoros összefüggésben egy demonstráción is részt vett a fesztiválon.

Forrás: Jeff Spicer/Getty Images

 

A színésznő Cate Blanchett-tel, Kristen Stewarttal és Salma Hayekkel együtt azért tiltakozott a vörös szőnyegen, mert a nők még mindig nagyon alacsony számban vannak jelen a filmiparban – ez egyébként igaz a Cannes-i Filmfesztiválra is, ahol a hivatalos versenyfilmes válogatásban tizennyolcból mindössze három alkotást rendezett nő.

A fesztiválon ugyanakkor a #MeToo kampány és a Time’s Up mozgalom hatására próbálnak gesztust tenni a nők javára: létre hoztak például egy forró drótot, amit a mustra ideje alatt bárki hívhat szexuális zaklatással kapcsolatos panaszával. Marlene Schiappa francia esélyegyenlőségi miniszter tájékoztatása szerint május 9., azaz a fesztivál kezdete óta sokan tárcsázták már a számot.

Ami pedig Helen Mirrent illeti, az ő kalandjai ezzel nem értek véget, hiszen a hétvégén sajnálatos balesetet szenvedett a helyszínen: megbotlott valamiben, és arccal előre a földre esett – akkorát zuhant, hogy még a cipőjét is elhagyta. Szerencsére a sztárt azonnal felsegítették, és komolyabb sérülés vagy egyéb megrázkódtatás nélkül élte túl az incidenst – erről árulkodik az is, hogy rögtön az eset után már mosolyogva ment tovább, ahogy az a fenti videóból is kiderül.


(via Independent)