Kiderült Sean Connery halálának oka

Miközben a sztárvilág a szombaton 90 éves korában elhunyt színészlegendát gyászolja a közösségi médiában, a néhai sztár felesége nyilvánosságra hozta, hogy miért halt meg.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, október 31-én a Bahamákon, 90 évesen elhunyt Sean Connery skót színészikon, az első James Bond, Indiana Jones apja és megannyi emlékezetes szerep megformálója. A halálhír másnapján a sztár felesége, Micheline Roquebrune francia-marokkói képzőművész (aki maga is már 91 éves) feltárta, hogy Connery élete utolsó éveiben demenciában szenvedett.

Sean Connery 2008-ban. Forrás: Frazer Harrison / Getty Images for AFI

 

„Ez már nem volt igazi élet a számára. Nagyon megviselte. Az utóbbi időben már nem is tudta kifejezni magát”

– mondta Roquebrune, aki azt is elárulta, hogy az volt a színész utolsó kívánsága, hogy minden felhajtás nélkül illanhasson el. „De legalább álmában halt meg, és az egész olyan békés volt. Végig mellette voltam, és egyszerűen csak elszállt belőle a lélek. Pont úgy, ahogy akarta” – tette hozzá.

Eközben a színész halála napjától kezdődően a sztárvilág több tucatnyi tagja emlékezett meg a legendás színészről. „Összetörve értesültünk Sir Sean Connery halálhíréről. Mindig is úgy fogunk rá emlékezni mint az első James Bondra, akinek

felejthetetlen szavai (»A nevem Bond… James Bond«) filmtörténelmet írtak. Kitörölhetetlen belépőjével mozitörténelmet írt, és forradalmasította a film világát ennek a szexi és karizmatikus titkosügynöknek a karcos és szellemes megformálásával.

Kétségtelenül nagyban neki köszönhető a sorozat sikere, és ezért örökké hálásak leszünk neki” – tette közzé a James Bond hivatalos Twitter oldalán a franchise két producere, Michael G. Wilson és Barbara Broccoli.

„Sean Conneryt bálványozva nőttem fel. Egy igazi legenda a vásznon és azon kívül is. Nyugodjék békében” – írta Hugh Jackman. „Sean Conneryvel a forgatás minden napja igazi lecke volt a színészetről. Azt az igazi karizmát és erőt azonban, ami csak az övé volt, nem lehetett eltanulni. Gyászoljuk hát ezt a nagy embert és nagyszerű színészt” – emlékezett rá Sam Neill, aki a Vadászat a Vörös Októberre című akcióthrillerben játszott együtt vele.

Conneryről rajtuk kívül honfitársa, a szintén skót Robert Carlyle (a Trainspotting sztárja), George Takei (a Star Trekben Hikaru Sulu kapitány megformálója), Edgar Wright és Paul Feig rendezők, de még a Cypress Hill nevű rapbanda is megemlékezett. Kevin Smith direktor (Shop-stop) pedig arról írt, hogy mivel ő volt az apukája kedvenc Bondja és egyik kedvenc színésze is, gyerekként elvitte az összes filmjére, ezért kedves élménye volt nézni az apukáját, ahogy az nézi az idolját.

„Így Sean Connery eltávozása kicsit olyan, mintha ismét elveszítettem volna az apámat”

– írta Smith.


(via NME)