Köldökig felhúzott vászonnadrág – Café Society kritika

  • Vízer Balázs

Az új Woody Allen filmben minden megvan, amit csak elvárhatunk tőle, csak Woody Allen hiányzik belőle. Nemcsak mint konkrét személy, hanem a lelke, a humora és az okossága is.

Kinek ajánljuk? Hardcore Woody rajongóknak, a jazz szerelmeseinek és akik kíváncsiak a régi Hollywoodra.

Lássuk csak, mi is kell egy Woody Allen filmhez? Mi a recept? Kell egy kissé lepusztult, hangos New York-i zsidó család, ahol legalább egyvalaki folyton atlétát hord, egy kicsi, de nagyon is észrevehető jazz, játszódjon a múltban és jár hozzá még egy keserédes szerelem, és ami a legfontosabb, főszereplőnek kell egy Woody Allen alteregó, aki utálja Hollywoodot, de azért egy kicsit szereti is.

Pipa, pipa, minden pipa, minden kipipálható a listáról, és mégis, a Café Society Allen egyik legjellegtelenebb, legfeledhetőbb munkája, olyan, mintha ő maga csak a forgatás előkészítése során és legfeljebb az első pár napon lett volna jelen, a többit egy lelkes asszisztensre bízva, ő meg elment nyaralni.

Hősünk, Bobby Dorfman New Yorkból Los Angelesbe érkezik szerencsét próbálni, részben azért, mert nem akar ékszerészként apja nyomdokaiba lépni – mert az egy unalmas munka, részben azért, mert azt reméli, a nagy hatalmú nagybácsi, a Phil, a sztárok ügynöke majd segít hollywoodi karriert csinálni neki.

El is kél a segítség, hiszen a fiú nem ért semmihez, és láthatólag magától nem is csinálna semmit. A sokáig hezitáló rokon végül felkarolja a fiút, bevezeti a jó társaságba, és rábízza csinos titkárnője gondjaira, ami óriási hiba, hiszen az rögtön beleszeret a lányba, aki történetesen már foglalt.

A fenti szinopszis csupán a történet felét fedi le, vagy annyit sem, de minek ezt hánytorgatni, hiszen maga Allen sem tartotta fontosnak a sztorit, inkább az érzésekre, a hangulatra ment rá, de arra sem igazán.

Hősünk még visszatér New Yorkba, ahol némi szerepet kap gengszter bátyja, egy menő szórakozóhely és két Veronica is lesz az életében. Sokkal inkább Woody Allen-közhelyek köré csavart, lazán összekapcsolódó etűdök soráról van szó, Woody idéz Woodytól, de pontatlanul, fáradtan és érdektelenül.

Woody rábízta a munkát a két főszereplőre, a sokadszorra együtt dolgozó Jesse Eisenbergre és Kristen Stewartra (Adventureland - Kalandpark és BeSZERvezve), illetve olasz operatőrére, Vittorio Storaróra.

Szegény Eisenberg sosem lesz igazi drámai színész, noha itt tényleg komolyabban vehető, mint korábbi munkáiban, de sajnos elveszik a Woody Allen-hasonmás szerepkörben. Olyan pózban áll, olyan gesztusokat használ és még a nadrágja is pontosan ugyanolyan előnytelen módon van egészen köldökig felhúzva, mint a rendezőnek, és gondolom ez volt az elsődleges szempont.

Kristen Stewartnak remek pillanatai vannak, tud is mit kezdeni velük – és a kor ruhái is csodásan állnak neki -, csakhogy nincs igazán miből dolgoznia. Akárcsak Eisenberg esetében, az ő karaktere is egysíkú, egy kedves, okos lány, aki valamiért – nem tudjuk miért – rossz döntéseket hoz, és nehéz elképzelni róla, hogy a túl sokat arcoskodó, ezért a filmből kirúgott Bruce Willis helyére beugrott Steve Carell és közte bármi is lehetne bármilyen univerzumban.

Ám ahol a Café Society igazán ellaposodik, az a New York-i család esete, amiben a rendező mindig brillírozott. Van itt színes sztori és karakter, de az egész csak alibiből van, azért, hogy el lehessen sütni pár frappánsnak látszó woodyallenes benyögést, mint azt, hogy „Ha a zsidó vallásban is lenne túlvilág, akkor több kuncsaftunk lenne” és hasonlóak, de ezeket senki sem fogja évek múlva idézni.

Hol van már a régi filmek mélysége és éles humora vagy Allen első európai munkáinak intenzitása és frissessége? Persze ha valaki ennyi és ilyen sokféle filmet készít, annál a hibaszázalék is magas.

Szerintünk: 6/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu