Luke Perry súlyos sztrókot kapott, mentővel szállították kórházba, ahol jelenleg orvosi megfigyelés alatt áll.
Az értesülést az 52 éves színész szóvivője is megerősítette. A Los Angeles-i Tűzoltóság tájékoztatása szerint a mentősöket szerda reggel 9 után riasztották Perry címére, de akkor még nem tudták megmondani a rosszullét okát. A sors fintora, hogy az annak idején a Beverly Hills 90210 Dylanjét alakító sztárral ugyanaznap történt a sajnálatos eset, amikor a Fox csatorna hivatalosan is bejelentette a sorozat újraindítását.
Az új, egyszerűen 90210 címre hallgató folytatásban ugyanakkor Perry nem tér vissza (de nem a mostani incidens miatt, hiszen a szereplők névsorát már korábban tudni lehetett), ahogy a mellrákból nemrégiben felgyógyult Shannon Doherty sem. Az önreflexív csavarral előadott szériában ugyanakkor a régi kedvencek közül Jason Priestley, Jennie Garth, Ian Ziering, Gabrielle Carteris, Brian Austin Green és Tori Spelling is benne lesznek.
A hat rész erejéig újraélesztett Beverly Hills 90210 pedig arról fog szólni, hogy milyen nehéz újraéleszteni a Beverly Hills 90210 című sorozatot – azaz egy áldokumentum-szériáról van szó, amelyben a színészek saját magukat alakítják majd. Korábban egyébként a visszatérő Tori Spelling azt nyilatkozta, Luke Perry azért nem lehet állandó szereplő a 90210-ben, mert állandó szereplője a Riverdale című sorozatnak, ennek ellenére megpróbál majd annyi epizódban részt venni, ahányban csak tud – viszont az ő nevét nem tartalmazta a visszatérő színészek névsora.
Perry a CW csatorna ifjúsági thrillerszériájában, a Riverdale-ben a főhős édesapját játssza, azaz egy elég fontos szerepet, ami rendszeres elfoglaltságot jelent a számára: a harmadik évadánál tartó alkotás 52 epizódjában volt, van és lesz szerepe, és mivel a szériából negyedik szezon is készül, vélhetően abban is számítottak rá. Ennek ellenére sem a CW, sem a gyártó Warner Bros. Television nem kommentálták, okoz-e bármi fennakadást a sorozatban a színész állapota.
(via Variety)