Adott egy olcsó David Guetta hasonmás, aki abból él, hogy hazudik, meg a csaja, aki az előző pasiját azért rúgta ki, mert csalt a Monopoly-n, ennyire nem bírja a hazugságot. Ebből lesz a nagy kavar és a sok gyenge poén.
Kinek ajánljuk? Aki könnyen megbocsát egy-egy gyenge viccért és nem teszi túl magasra a lécet a vígjátékok esetében, és akik szeretnek filmes idézetekre vadászni.
A legújabb hozzánk valamilyen úton-módon elkeveredett francia komédiát nézve két dolog járt a fejemben. Mikor láttam utoljára jó francia vígjátékot, illetve az, hogy ezek mindig is csakis harsány, blöd módon tudtak viccelődni. Louis De Funes filmjei is harsányak és blődek voltak, csak ez neki többnyire nagyon jól állt és azóta mintha megakadt volna a lemez. Vagy csak a magyar forgalmazók hiszik azt, hogy mi kizárólag az ilyen humorra vagyunk vevők és a rengeteg kifinomult vagy éppen abszurdan okos vígjáték mind lekerül minket?
Most, hogy ilyen szépen megágyaztam neki, lássuk, miről is szól az Alibi.com! Egy apró, de roppant kreatív cégecske kamu alibit gyárt félrelépő házastársaknak, titkos szenvedélyüknek hódolóknak és másoknak. Mondok is egy példát: a vőlegény félredug a legénybúcsún, majd másnap délután tolókocsiban ülve egy (ál)rendőr és egy (ál)mentős társaságában állít be anyósékhoz, akik közlik, egy vak kisfiú kutyáját megmentve balesetezett, ő és a mobilja is összetört, csak ezért tűnt el egy időre. Mindenki boldog, hős lett a hűtlen, ám a cég vezetője, aki bátran indulhatna a kerületi David Guetta hasonmásversenyen, de van benne egy kis Puskás Peti beütés is, egy nap összefut egy csinos lánnyal, aki utálja a hazugságot.
A kapcsolatuk komolyra fordul, nyilván úgy, hogy a srác nem árulja el, mivel foglalkozik, de kiderül, hogy a csaj apja is a srác kliensei közé tartozik. Lesz is nagy kavarodás a kanos családfővel, annak bögyös szeretőjével, a csodabogár és a narkolepsziás kollégával, egy rakás vándorcigánnyal meg egy kiskutyával, aminek rengeteg abúzust kell kiállnia. Utóbbi motívumot a főszerepet is magára vállaló rendező, Philippe Lacheau nyilvánvalóan a Keresd a nőt!ből csente, de hősünk nyilvánvalóan hatalmas filmbuzi, ugyanis mást sem csinál, mint idéz. Visszatérő motívum Jean-Claude van Damme és a Véres sport, a Csillagok háborúja, van egy vicces Assassin’s Creed utalás és előkerülnek a Fast and Furious filmek, a Blöffből pedig egész jelenetet reprodukál a film.
Ezek a filmes idézetek, akár jól sikerültek, vagy, mint a Blöff koppintás esetében, kifejezetten gyengék, legalább egy időre elterelik a figyelmet a tényről, hogy milyen rémes és kiszámítható maga a történet és milyen ellenszenvesek maguk a főszereplők. Philippe Lacheau alig van egy jó pillanata, a női főszereplő, Elodie Fontan nem is akar több lenni egy közepesen csinos szőkénél, a kettejük közötti varázs pedig egy masszív golyómasszázsból és egy viccesnek szánt csöcsörészésből áll. És igen, előkerül egy műbroki is, mert egy bizonyos szint alatt ez kötelező és valakinek a kilógó heréit is nyilván muszáj látnunk valamiért. Igaz, senki sem mondta, hogy mindezt komolyan kell venni, és vannak pontok, ahol szórakoztató ez a baromkodás - a narkolepszia ugyebár mindig vicces, vagy nem? -, de hol vannak a jó francia vígjátékok? Mondjon valaki akár egyet is az elmúlt tíz évből!
