Van, amit nem lehet abbahagyni: a rengeteg pénzt hozó Démonok között nem csak folytatást szült, hanem egy oldalágat is az elátkozott babával és most már ennek is van folytatása, pontosabban előzménysztorija.
Kinek ajánljuk? Akik mindig is rondának találták a porcelánbabákat és akiknek már ismerős Annabelle a Démonok között című veretes horrorból.
James Wan szorgalmas ember és a szorgalom az ő esetében meghozta a sikert is. A nevét a 2004-es, azóta megszámlálhatatlan folytatást megélt, sohavégetnemérős Fűrész rendezőjeként ismerhettük, majd egyre gyártotta az először olcsó, majd egyre igényesebb további horrorokat, most már fejben tartva a lehetséges folytatásokat, előzményeket és spin-off lehetőségeket. Igaz, ezzel nem ő találta fel a spanyolviaszkot, hiszen a műfaj mindig is magában rejtette ezt a lehetőséget, hiszen mindig van egy túlélő és sosem lehetünk biztosak abban, hogy a Gonosz végleg kimúlt, még akkor sem, ha a saját szemünkkel láttuk az utolsó rángásait. Szóval a szorgalmas Mr. Wan legyártotta a szintén folytatott Insidioust és 2013-ban a keresztény ördögűző démonvadász pár, Ed és Lorraine Warren állítólagos kalandjaiból készült Démonok közöttet.
Annabelle 2. - A teremtés esetében Wan producerként babásodott, pardon, bábáskodott a film körül, de kézjegye ott van a produkción, ami a címhez híven a démon által megszállott baba létrejöttének körülményeit mutatja be. A babakészítő Mr. Mullins és kdves neje a várostól távoli jókora farmjukon nevelik bájos kislányukat, Annabelle-t, aki azonban egy tragikus balesetben elhuny. Ugrunk 12 évet, és a házba hét árva lány érkezik az őket kísérő fiatal nővérrel együtt – kitették őket az eredeti otthonból vagy valami más miatt, ezt nem nagyon magyarázzák el -, akik közül négyen meglepően idősek, már jókora tinik, csak ketten kicsik. Közülük az egyik, Janice lába lebénult egy betegség következtében, és ő lesz az egyik szoba mélyén elrejtett elég ronda babában lakó démon célpontja.
Hogy a kedves házaspár miért gondolta azt, hogy pompás ötlet egy rakás kislányt hozni abba a házba, ahol a gardróbba zárt Gonosz lakik, az sosem derül ki. És akad itt pár más, logikátlan dolog, de az első, kissé elhúzott húsz perc után mozgásba lép az összes létező horrorelem, tükrök, sötét sarkok, nyikorgó lépcsőfokok, embernek látszó madárijesztők és minden egyéb, és innentől már mindegy, hogy van-e értelme annak, amit látunk. David F. Sandberg (Amikor kialszik a fény) ügyes, bár nem túl ambiciózus rendező, korrekten levezényli az egész frászparádét, aminek az az alapvető tézise, hogy halálra rémült kisgyerekeket kerget valami ronda izé. Amin persze el lehet gondolkodni, hogy etikus dolog-e ilyet csinálni, még akkor is, ha tudjuk, nagyon genyónak kéne lennie a filmeseknek, ha valamelyik többszörösen hátrányos helyzetű kicsit TÉNYLEG beáldozzák a Sátánnak vagy minek.
És azon is el lehet gondolkodni, hogyan játszották el a gyerekek a szerepüket egy olyan filmben, amit bő tíz év múlva nézhetnek majd meg. Hogy magyarázta meg nekik a rendező, hogy csináljanak úgy, mintha egy démoni erő akarná megkaparintani a lelküket, amikor eddig jó eséllyel az se tudtál, mik azok a démonok? És ha ezek után évekig rémálmaik lesznek? Akárhogy is történt, a két kislány, Talitha Bateman és Lulu Wilson remek munkát végzett, de biztos, ami biztos, ott van mellettük a veterán Anthony LaPaglia a feleslegesen sejtelmes babakészítőként, egy kis szerepre Miranda Otto és az apácának kicsit túl szép Stephanie Sigman - igaz, a többi filmhez képest itt a gonosz és a hit szembenállása nem kap túl nagy hangsúlyt.
Azt pedig sosem értettem, hogy az Ördögi Erőnek mi dolga van isten háta mögötti helyeken teljesen átlagos emberek vagy éppen porcelánbabák testében, mert nem egy tábornokot vagy az amerikai elnököt szállja meg, akiken keresztül annyi embernek árthatnának. Miért?
