A kaliforniai autópályarendőrség legjobbjai csinálnak magukból majmot percenként egy félig fergeteges, félig gagyi és szerencsére magát egy percre sem komolyan vevő vígjátékban.
Kinek ajánljuk? Akikben ott ég a vágy, hogy motoros rendőrök legyenek, a Ducatti rajongóinak, és azoknak, akik legalább egy estére hajlandók szabadságot adni az agyuknak.
Tetszik tudni, ki az a Michael Peňa? Nem tetszik tudni? Pedig tetszik tudni, csak névre biztos nem ugrik be, ő az a kiskutya tekintetű, kockafejű mexikói pasas, aki évente 7-8 hollywoodi produkcióban játszik fontosabb mellékszerepet, sőt, néha főszerepet is – mert nyilván neki van arrafelé a legjobb ügynöke vagy mindenkinek mindig aláígér. Arra sem fogadnék, hogy túl sokaknak mond valamit Dax Shepard neve, aki másodvonalbeli vígjáték színész, az pedig szinte garantált, hogy a film alapjául szolgáló, a 70-es években futott amerikai tévésorozat tök ismeretlen a potenciális hazai nézők számára – de ez ne rontsa el senki szórakozását!
Adott egy „furcsa páros”, mert az mindig vicces, akik történetesen zsaruk, de mindkettő teljesen más egyéniségek, ezért furcsák, mint páros. Az egyik folyton kanos, tapasztalt FBI ügynök (ez Peňa), aki egy rendőrgyilkosság miatt épül be a kaliforniai sztrádarendőrségbe, és ott van a mindig ideges, gyógyszereken és ezernyi fóbiával élő egykori motoros kaszkadőr (Shepard), akinek ez az első napja a fosbarna egyenruhában virító motoros egységnél, és társnak kapásból a harapós FBI-ost kapja. Nem is bírják egymást elsőre, de az egyik dörzsölt, a másik remekül motorozik, így a közös munka hamar összehozza őket.
Ez volna a szinopszis, de én őszintén szólva nem egészen tudom, mit is láttam a moziban, azon túl, hogy egy bazi nagy Ducatti motorreklámot, mert mindkét túlpörgött főhős amolyan különszámot adott elő felváltva. Hol az egyik hisztizett valamiért, hol a másik, és ugyan nyomoznak is egy kicsit valami korrupt zsaruk után – a nyomozást simán rövidre is zárhatnák a legvégén kiderülő pár infó alapján, de akkor min izgulnánk másfél órán át? -, de inkább saját kis stand up számukat tolják, egymásnak adva a kilincset. Hogy ez jó-e? Engem furcsa módon egyáltalán nem zavart, pedig tudom, hogy nagyrészt gagyi volt, amit láttam.
Sokat segít, hogy itt senki sem veszi magát komolyan, senki sem hiszi magáról azt, hogy istentelenül nagy sztár - bár a rendezést is bevállaló Shepard a kelleténél kicsit többet mutatja meg tényleg kigyúrt testét. Amikor aztán a náluk nagyságrendekkel jobb színész Vincent D'Onofrio mellett látjuk őket – ő ugyanis a rosszfiúk vezére, de ez nem szpojler, mert hamar kiderül -, látszik, hogy jól is teszik, hogy a hülyét adják, mert más nem is biztos, hogy menne. Vagyis láthatunk másfél óra ökörködést, egymás alázását és egy sor nem annyira PC poént, amik közül párat feleslegesen erőltettek, és kapunk egy sor motoros üldözést, amit szándékosan nem stilizáltak túl, nem akarták Halálos iramban-ra fazonírozni.
A Bukós szakasz még a címében is abszolút lightos – a rendőrségnél tudtommal nincsenek szakaszok, inkább osztagok -, de hála a jó égnek se okosnak, se szépnek nem képzeli magát a film, amit jól is tesz, mert egyiket sem foghatjuk rá.
Értékelés: 6/10
