Kissé szokatlan fordulatként ezúttal a francia főváros egy iszonytató természeti katasztrófa helyszíne, amely során két szülőnek kell helyt állnia egy nagy, büdös, mérgező köd közepén.
És megint ott tartunk, hogy mit is nézünk. Hivatalosan sci-fit, ám a jelenben járunk, sehol egy űrlény, semmi megmagyarázhatatlan nem történik, pontosabban történik, de nem tudjuk mi, mert sosem mondják el. Akkor inkább katasztrófafilmről van szó, de az sem biztos. Ugyanis egy erős földrengés után Párizs – és jó eséllyel Európa nagy részét – egy mérgező gázokból álló köd lepi el, ami nagyjából a negyedik emeletig ér. A köd felett szabadon lélegezhet az, aki még életben maradt, ám a ködön belül mindenki gyors halált halt. Nincs áram és semmiféle más szolgáltatás, és bár van néhány túlélő, nincs mentés, nincs semmi. Ami mindenki számára borzasztó hír alaphangon is, hőseinknek azonban ez a létező legnagyobb katasztrófa. Kislányuk ugyanis egy ritka betegségben szenved, ezért egy zárt burokban, pontosabban egy üvegkamrában él, amihez áram kell. Vagy legalább pár akkumulátor.
És Daniel Roby rendező nem szarozik, pár percnyi felvezetést ad, hogy egy kicsit megismerjük hőseinket, majd belecsap a lecsóba. Megmozdul a föld, áramlik a gáz, hullanak a népek, majd sorra követik egymást a sürgősen megoldandó feladatok. Hol oxigénpalackot, hol tartalék aksit, hol védőruhát kell szerezni, le kell újra és újra ereszkedni az üvegcella viszonylagos biztonságában lévő, mégis rendkívül kiszolgáltatott gyerekhez, és így tovább. És ez nem egy amerikai katasztrófafilm, itt nem lesznek öt perc alatt szuperhősök az átlagpolgárok, van, ami nem sikerül, van, amiről csak hiszik, hogy sikerül, de mégsem, és akadnak olyan fordulatok, amikre aligha számíthatunk. És ez nem egy amerikai katasztrófafilm, már ami a költségvetést illeti.
Mert önmagában az a tény, hogy mindez Párizsban játszódik, ismert helyszínek tűnnek fel, és egyfajta főszerepet kapnak a párizsi háztetők, rengeteg pluszt ad a filmnek. Ahogy a filmesek fantasztikusan élnek a köd adta vizuális lehetőségekkel is – a legjobb részek azok, amikor az apa és az anya a köd belsejében jár, mégis érződik, hogy mindez egy hollywoodi produkció költségvetésének és technikai adottságainak töredékéből készült. Ami nem baj, csak látszik, és érezhető, hogy mikor és hogyan próbáltak spórolni vagy olcsóbb megoldásokhoz folyamodni. Ám az Egy lélegzetnyire nem csak katasztrófafilm, hanem családi dráma, és mint ilyen, remekül működik. Ott van a már elvált apa és anya újbóli egymásra találása, a gyerek féltése, a másokra – ez esetben egy idős házaspárra – való utaltság, és nem mondom azt, hogy például Olga Kurylenko generációjának legjobb színésznője, de most hihető a játéka, Romain Durisre pedig mindig muszáj figyelni, akár jó, akár rossz az adott film. Ez a film speciel jó, és nem csak jó, hanem eredeti és sokszor meglepő is.
Értékelés: 8/10
