Ha pontosak akarunk lenni, az a fiú már rég nem a vonaton van, de korábban is inkább a vonat mellett állt, most pedig egy autóban van egy dokumentumfilmessel, hogy elmondja a saját verzióját.
Bár a „dokumentumfilmes” gyakran fog elhangzani a következő filmben, gyorsan szögezzük le, hogy itt játékfilmről van szó, ráadásul magyar filmről, igaz, maga a rendező amerikai, és itt rögtön jöhet egy újabb kavarodás. A filmbéli rendező neve ugyanis megegyezik az igazi rendező, Roger Deutsch nevével, és ez persze nem véletlen. „A névbeli egyezés ellenére Roger nem én vagyok. A film forgatókönyve saját élmény alapján készült, a karaktereket azonban teljes egészében kitaláltam” – nyilatkozta Deutsch - „Korábban azt hittem, vicces lefilmezni és történetet kreálni köré és így felhasználni. Aztán János helyébe képzeltem magam, és már nem hiszem ezt.” Merthogy ez a bizonyos János nem örül annak, hogy bemutatták.
Az új filmjének bemutatójára Budapestre érkező rendezőt (James Eckhouse ) ugyanis megkeresi évtizedekkel korábban az úttörővasútról szóló munkájának egyik szereplője. Jánost (a rövidfilmjeiről ismert függetlenfilmes Tóth Barnabás ) annak idején pont azért rúgták ki a számára oly sokat jelentő gyerekvasúttól, mert túlságosan produkálta magát a kamera előtt, és most el akarja mondani, hogy nem tetszik, ahogy a rendező annak idején ábrázolta őt. Ebédelni hívja, azonban ami egy egyszerű találkozásnak indul, hamarosan egy hol vicces, hol már-már hátborzongató autóúttá válik a magyar vidéken. És ahogy a megtett út is egyre különösebb lesz, úgy maga a film is egyre furcsább változásokon megy keresztül.
Az alapfelvetés a következő: köteles-e egy dokumentumfilmes teljes mértékben a valósághoz hűen vászonra vinni a választott témát? Mint tudjuk, a dokumentumfilm (is) szükségszerűen manipulált műfaj, részben azért, mert akármilyen objektív is, a rendező a saját szemszögéből mutatja be a témát, másrészt azért, hogy a történetet bele tudja sűríteni a megfelelő időkeretbe, bizonyos dolgokat ki kell hagyni, másokat jobban kiemelnie, és akkor még nem szóltunk arról az esetről, amikor a filmesek maguk is belenyúlnak a történetbe. Ez egy rendkívül izgalmas téma – azoknak, akiknek ismerős és vonzó a dokumentumfilmek világa, másoknak talán kevésbé, de nekik ott van a megannyi, néha elég bizarr fordulat.
Az út során előkerül ugyanis egy stukker, kiderül, a rendezőre a megszólalásig hasonlító gyilkos garázdálkodik a környéken, furcsa rendőrökkel és különös emberekkel találkoznak, sőt, előkerül az angolul közismerten remekül beszélő Szervét Tibor is, a rendező pedig végig nem tudja, mit is akar tőle ez a János, ahogy mi sem. A Fiú a vonaton leginkább kísérleti filmnek nevezhető, amely a saját maga által felvetett kérdésekre igyekszik szemléletes választ találni, miközben megannyi műfaj - thriller, vígjáték, road movie – elemeit szippantja magába. Ám nyilván szándékosan – és már csak az anyagi korlátok és az amatőr szereplők miatt is – mindvégig olyan érzése van az embernek, mintha tényleg egy dokumentumfilmet nézne egy olyan témáról, amit nem teljesen ért.
