Kritika: Szűzőrség – Pocsék poénokon is tudunk jól szórakozni!

A profik szarból is aranyat csinálnak, és ez történt ezzel a papíron rémes vígjátékkal is, ahol három szülő fog össze, hogy megakadályozzák kislányukat abban, hogy élvezzék az életet.

Rendszerint fordítva szokott lenni, az ötlet papíron jól fest, a megvalósítás azonban félresikerül. Itt viszont az alaphelyzet első hallásra már messziről is rémesnek hangzott, a filmet nézve viszont szinte végig remekül szórakoztam. Ami nem jelenti azt, hogy ne fért volna be néhány botrányosan gyenge poén a jók közé, és a „néhány” itt viszonylag sokat jelent, amik közül a sört seggen keresztül vedelős veri legalulról a lécet. Ne feledjük, már az eredeti cím is Fasztorlasz (Cock Blockers) volt, és mi kérünk érte bocsánatot. Aztán ez egy kicsit meredeken hangzott, finomítottak rajta, és megkaptuk a Szűzőrséget.

A címbéli Szűzőrség tagjai három szülő, egy egyedülálló, a lányába érzelmileg csimpaszkodó anya (Leslie Mann), egy kigyúrt, de karót nyelt apa (John Cena), és egy világ linkje, elvált, kissé alkesz apuka (Ike Barinholtz), akiről azt beszélik, annak idején megdugta a bébiszittert. Nincs bennük semmi közös, csak az, hogy barátnők a lányaik, akik azt tervezik, hogy az érettségi banketten veszítik el a szüzességüket, egyszerre – mármint külön-külön, de ugyanakkor -, mert attól még jobb barinők lesznek. A szüleik azonban egész mást terveznek, amikor értesülnek a dologról, és a csajok után erednek a nagy büdös amerikai éjszakába.

A tartalmon kívül az első előzetesek is rémesek voltak, az sem ígért sokat, hogy ez a Tökéletes hang filmek forgatókönyvírója, Kay Cannon első saját rendezése. Az egyetlen reményt az jelentette, hogy producerként az az Evan Goldberg és Seth Rogen páros volt feltüntetve, akik többek között a Superbadet készítették – ott ugyebár három lúzer srác akar megszabadulni az egyre kínosabb szüzességétől, csak nincsenek gáncsoskodó szülők. És a jelek szerint az ő közreműködésük elég is volt ahhoz, hogy valami nézhetőt, sőt, szórakoztatót kapjunk. Mert vígjátékot sokféleképpen lehet csinálni, és nem is mindig kell hozzá tökéletes alapanyag, finoman kidolgozott, okos poénok, szellemes párbeszédek vagy pompásan kitalált karakterek.

Lehet rossz vagy gyenge poénokkal is jól dolgozni, ha azokat a megfelelő időben, sorrendben és környezetben sütöd el, s esetleg kicsit kikacsintasz hozzá, hogy igen, tudom, ez gagyi, de attól mi még jól érezhetjük magunkat. És itt az egy expankrátor Cenát leszámítva mindenki a műfaj veteránja, kezdve Leslie Manntől, aki nem csak generációjának egyik legjobb komikája, de Judd Apatow felesége is, át Barinholtzig, aki vicces idióták megformálásából csinált karriert. És ott van persze az izomkolosszus John Cena, akinek kezdőként a legszörnyűbb poénokat kell bevállalnia, és a már említett sörös beöntés mellett még egy kis mogyorózás is jutott neki és pár hasonlóan nívós huncutság. Hozzájuk képest a fiatalok nem különösebben érdekesek – igaz, nem is zavaróak, és szerencsére többnyire nem akartak belőlük sztereotípiákat csinálni. Lesz persze olyan, aki erre húzni fogja a száját, lehet finnyáskodni, de minek. Ez egy rendkívül szerethető, kicsit tapló, de valójában okos és profi, ráadásul nagyon vicces film, még akkor is, ha rémes a címe. És az alapötlete.

Értékelés: 8/10