Lars von Triernél Parkinson-kórt diagnosztizáltak

Jó hangulatban van, A Birodalom című kórházas tévésorozatának utolsó évadát még befejezi, de filmfesztiválokon és sajtóeseményeken már csak korlátozottan fog részt venni.

Lars von Triernél, a szakmailag régóta elismert, de emberileg igen ellentmondásos és balhés dán rendezőnél Parkinson-kórt diagnosztizáltak. A hírt hétfőn jelentette be produkciós cége, a Zentropa, amit Lars von Trier még 1992-ben, Peter Aalbæk Jensen producerrel közösen alapított. A közleményben az áll, hogy a rendező „jó hangulatban van, de a tünetei miatt kezelés alatt áll”, és A Birodalom című kórházas tévésorozatának utolsó évadát még befejezi ugyan, de a velencei filmfesztiválra tervezett augusztusi premier sajtóeseményein már csak korlátozottan fog részt venni.

Egy korábbi 2018-as interjújában Lars von Trier a Parkinson-kórral együtt járó kézremegést még az antidepresszánsoknak és az alkoholizmusából való kilábalás érdekében bevezetett alkoholelvonásnak tulajdonította.

Lars von Trier (orrás: Target Presse Agentur Gmbh/Getty Images)

 

A most 66 éves von Trier a tévésorozatos műfajra való átnyergelése óta nem forgatott klasszikus játékfilmet. A ház, amit Jack épített című sorozatgyilkos drámája a 2018-ban debütált Cannes-ban, ahonnan hét éven át ki volt tiltva, mert persona non grata-nak nyilvánították a szervezők, miután a 2011-es Melankólia sajtótájékoztatóján tréfásan azt találta mondani, hogy szimpatizál Hitlerrel.

Az efféle akasztófahumor mindig is jellemezte a botrányfilmesnek kikiáltott rendezőt, akinek épp emiatt, valamint a nemek közötti viszonyok konfrontatív ábrázolása végett legalább annyi szenvedélyes ellendrukkere van, mint elkötelezett rajongója.

(via The Guardian)