Még több szappanoperás fordulat, még töményebb akció, és még több lózung arról, hogy csak a család számít. Vin Dieselék továbbra is üzembiztosan elégítik ki a rajongói vágyakat.
Az előző rész tartalmából: hőseink eljutottak az űrbe (egy autóval, ahogy illik), előkerült egy korábban sosem látott testvér, hogy bosszút álljon, és kiderült, hogy egy halottnak hitt bajtárs nagyon is életben van.
A Halálos iramban 9. az emberi képzelőerő, a józan ész és a gravitáció határáig fokozta a fokozhatatlant, így joggal merült fel a kérdés (a Port.hu szerzőjében is), hogy érdemes-e a 10. részben ott folytatni, ahol abbahagyták, illetve hogy egyáltalán lehetséges-e még rálicitálni a látottakra. (Hogy kell-e, az nem kérdés, a franchise még mindig úgy termeli a bevételt, mint egy pénznyomda.)
Nem tudni, pontosan milyen heves brainstormingok zajlottak a háttérben, de a végeredmény az lett, hogy a 3., 4., 5., 6. és 9. részt jegyző Justin Lin otthagyta a produkciót (állítólag „kreatív nézetkülönbségei” támadtak a családfővel, azaz Vin Diesellel), helyére pedig az autós látványpornó szakon szintén summa cum laude végzett Louis Leterrier, A szállító-filmek rendezője került.
A 10. epizód, amit, ha minden igaz, egy háromrészes finálé első felvonásának szántak, látszólag nem sokban különbözik a korábbiaktól. Most is egy olyan figura kerül elő a múltból, akit Domék korábbi akciói miatt jelentős érdeksérelmeket szenvedett (= meghalt az apja az 5. felvonás emlékezetes páncélszekrényes akciója során), ami azt jelenti, hogy az írók retconolják (azaz utólag megváltoztatják) az eddig kánonnak hitt történéseket. Láthatjuk újra az 5. rész legemlékezetesebb akcióját, de ezúttal egy másik nézőpontból, Dante (Jason Momoa) szemén át. Ő is bekapcsolódik az üldözésbe, de életét veszti – persze csak látszólag, mert ebben a szériában a halál csak átmeneti állapot, pláne ha közönségkedvenc figuráról vagy potenciális főgonoszról van szó.
A pokoli Dante tehát visszatér, és őrültebb, mint valaha, amit onnan is lehet tudni, hogy még a korábbi ügyeletes főgenya, Cipher (Charlize Theron) karaktere is összecsinálja magát tőle, és kötelességének érzi, hogy figyelmeztesse Domot és Lettyt a közelgő veszélyre. Későn érkezik, addigra a csapat másik fele már elutazott Rómába végrehajtani egy küldetést (ki kell valami izét szedniük egy izéből), ami valójában Dante csapdája, Az ördögi terve a következő: szétszakítani Dom alakulatát, rákenni az egész balhét, ha pedig már eleget szenvedett, akkor végezni vele.
A körítés tehát megint egy olyan latin szappanoperát idéz, amit amfetaminon élő, Coelho-könyvekből inspirálódó forgatókönyvírók álmodtak meg, de mégis jobban működik a történet, mint az előző részben. Ott még Jakob, Dom bátyja (John Cena) alakította a múltból visszatérő bosszúállót, de kisebb tétekben játszottak. Jason Momoa karaktere gonoszabb, kattantabb és oda üt, ahol Domnak a legjobban fáj: a családját akarja megsemmisíteni – az akciósat és az igazit is. Vele nem lehet tárgyalni, mert nem a kapzsiság vagy a hatalomvágy vezérli, egy igazi pszichopata, vagy ha úgy tetszik, ő a Halálos iramban-filmek Jokere.
Momoa pedig köszöni a lehetőséget, és él is vele, olyan kéjes örömmel gonoszkodik, hogy élmény nézni.
A Halálos iramban 10.-re sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne lenne grandiózus. Egy perc üresjárat sincs benne, a legújabb akciófilmes trendeknek megfelelően (lásd: John Wick 4.) a szereplők körbeturnézzák a glóbuszt, megfordulnak Rómában, Londonban, Rio de Janeiróban, sőt még az Antarktiszon is, a franchise fontosabb figurái pedig szép lassan mind visszatérnek egy utolsó, nagy ünnepélyes meghajlásra. (Természetesen most is kapunk egy „Bobby kijön a zuhanyzóból”-pillanatot a fináléban, és ezúttal is kiderül egy elhalálozott karakterről, hogy volt egy eddig említést sem érdemlő testvére.) Vannak új játékosok is a társulatban, Brie Larson karaktere a családi vonalon kerül be a történetbe (ő a Kurt Russell-féle Mr. Senki lánya), és ha eddig keveselltük volna a kétajtós szekrény méretű figurákat a filmből, kapunk még egyet a Jack Reacherként már bizonyító Alan Ritchson személyében.
A franchise aktuális epizódját persze nemcsak az újonnan becsábított sztárok listája, hanem az akciójelenetek milyensége minősíti, illetve hogy sikerül-e az autós akrobatika műfajában valami újat mutatni. Bár Leterrier előzetesen úgy nyilatkozott, hogy vissza akarja hozni a földre az akciót (utalva Roman és Tej űrkalandjára), az általa emlegetett realizmust nem bergmani értelemben kell elképzelni. Tény, hogy ezúttal senki nem penetrálja a sztratoszférát a családtagok közül, de ettől még többet tartózkodnak az autók a levegőben, mint a betonon (vagy szó szerint egy repülőből ugratnak ki velük), úgyhogy
a műfaj maradt továbbra is az élőszereplősnek álcázott akció-scifi rajzfilm.
Annak viszont még mindig nagyon szórakoztató - ki ne nézné például szívesen végig, ahogy hőseink megpróbálnak megállítani egy Róma utcaképét és műemlékkincsét leamortizáló, többtonnás, guruló és lángoló golyóbist, amiben egy kisebb atombomba lapul?
