Letarolta a mozikat a Venom 2. része

90 millió dollárral debütált Tom Hardy képregényfilmjének folytatása, ami új rekord a járványidőszakban.

Már a Venom 2018-ban bemutatott első része is meglepően nagy siker volt, több mint 850 millió dollár bevételt termelt világszerte, és úgy tűnik, a folytatás is kasszát robbant. A 90.1 millió dolláros nyitóhétvége új rekord, a Sonynak ezzel olyan Disney-Marvel-produkciókat sikerült maga mögé utasítania, mint a Fekete özvegy vagy a Shang-chi és a tíz gyűrű legendája. (A Pókember-univerzum tagjaként természetesen a Venom is Marvel-karakternek számít, de a jogok egyelőre nincsenek a Disney-nél – a szerk.) A Fekete Özvegy 80 millió dollár bevétellel nyitott a mozikban, és a Disney Pluson begyűjtött még további 60 milliót. A dobogó második helyén a Shang-Chi (75 millió dollár), a harmadikon pedig a Halálos iramban 9 (70 millió dollár) állt – eddig. Ami közös ezekben a filmekben, hogy mindegyik főleg a fiatal férfi nézőket vonzotta be a moziba, és ez a trend a Venom 2.-vel is folytatódott:

a jegyek 62%-át férfiak vették meg, és 55%-uk 25 év alatti.

Szemben a Fekete Özveggyel, a Venom 2. - Vérontó kizárólag a mozikban látható, ami nyilván nagyban segíthette a jegyeladásokat. A Sony belföldi forgalmazásért felelős elnöke ki is emelte a közleményében, hogy a Venom 2. sikere újfent megerősíti, mennyire fontos az ún. „theatrical window”, vagyis hogy a mozis bemutató és a streaminges vagy tévés premier közt teljen el több hét vagy hónap. David A. Gross, egy mozis tanácsadó cég vezetője ehhez még azt tette hozzá, hogy mivel a fiatalabbakat a járványveszély kevésbé tántorítja el a moziba járástól, érthető, hogy

ez a szituáció inkább az akció-, a horror- és a szuperhősfilmeknek kedvez.

A Venom 2. mellett jól szerepelt még az Addams Family 2. (18 millió), a Maffiózók sorozat előzményfilmje, a The Many Saints of Newark viszont elhasalt (5 millió), amiért viszont csak magát okolhatja a Warner, a filmet ugyanis azonnal feltették az HBO Maxra is.

via: Variety