Guillermo del Toro már 1998-ban filmre akarta vinni a Hellboy-képregényeket, amikhez azóta már egy magyar illusztrátor is rajzolt új füzeteket Mike Mignola felkérésére.
Ez a film akár jó is lehetett volna: remek színészekkel készült egy jó alapsztoriból, aztán fogták, kilúgozták és összecsapták.
A Batman-gonoszként megismert Oz Cobb, vagyis a Pingvin saját eredettörténetet kapott, amelyből megtudhatjuk, hogyan született meg ez a torz karakter. Az is kiderül, miként tör a csúcsra, és közben furcsa módon drukkolni kezdünk neki.
Ha nem is üvöltöd a film újranézése közben a hősökkel együtt, hogy „Spárta!”, azért ezeket az érdekességeket elolvashatod előtte, hogy hangulatba kerülj.
Épp ezért szeretne a 80 éves Michael Mann egy Szemtől szemben 2. filmet. Regényben ugyanis már megírta a sztorit, és bestseller lett belőle.
A színész nem tér vissza a Marvel mozis univerzumba. Mindezt maga az MCU-atyaisten, Kevin Feige szögezte le.
A Loki sorozat 2. évadának fináléja és a brit színész nyilatkozatai alapján ő már elbúcsúzott a csínytevő asgardi istentől, akit 2011 óta alakított a vásznon és a képernyőn.
Nehéz szülésnek ígérkezik a Constantine várva várt folytatása, de a jó hír, hogy halad előre a projekt.
A Marvel filmek nem csak rengeteg szuperhőssel és nagyszerűen kitalált szupergonosszal dicsekedhetnek, hanem egy sor remek antihőssel is, akik persze hősök, csak nem mindig látszik rajtuk!
Saját filmet kapott a villámgyors Barry Allen, vagyis a Flash, aki az Igazság Ligája kisinasaként kezdi, majd egy párhuzamos univerzumban megmenti a világot az old school Batman és Superman haragos unokatesójával.
A Watchmen: Az őrzők egy olyan alternatív világba kalauzol, ahol nincs szükség hősökre, és aki mégis erre adja a fejét, az előbb-utóbb bűnöző lesz, vagy megbolondul.
Ha minden igaz, a harmadik résszel véget érnek a galaxis őrzőinek kalandjai, akik a legüdébb színfoltjai voltak napjaink szuperhősfilm dömpingjének, és Űrlordék méltó módon távoznak: viccesen, ugyanakkor szívfacsaró módon.
A 2019-es Marvel Kapitány folytatásában Brie Larson karaktere vezeti a csupa nőből álló szuperhőstriót – de nem megy minden zökkenőmentesen.