Majdnem Tom Hardy lett Elton John

Az énekesről szóló zenés életrajzi fantasyben végül a Kinsgman filmek sztárjával, Taron Egertonnal helyettesítették a színészt. De vajon miért?

A jelek szerint a Rocketman címre hallgató, június 6-án hazánkba is megérkező alkotás elkészítését nem kapkodták el, hiszen Hardy még 2013-ban került kapcsolatba a projekttel. Matthew Vaughn producer most elmesélte, végül miért ejtették a sztárt, amikor Elton John és férje, David Furnish nyomására végre elkezdett körvonalazódni a film.

„Tom Hardy tényleg nagyon jó színész, de úgy éreztem, túl öreg a szerepre (a Rocketman Elton John fiatal éveiről szól, a lassan 42 éves Hardy pedig 2013-ban már 36 volt – a szerk.), másrészt ő csak tátogott volna” – mondta Vaughn, aki maga ajánlotta a sztár helyett a most 29 éves Taron Egertont, akit ő rendezett a Kingsman első és második részében.

Egerton énekelte az Énekelj! című animációs filmben az I'm Still Standing című Elton John-dalt, és a közös munka mellett ez is abszolút lenyűgözte Vaughnt. „John és Furnish persze bizonytalankodtak, mert nekik még Tom Hardy volt a fejükben,

de amikor ők is meghallották énekelni Taront, leesett az álluk. Úgy voltak vele, hogy oké, hihetetlen a srác”

– folytatta a producer.

Ahogy arról korábban már írtunk, a Dexter Fletcher (Eddie, a sas, Bohém rapszódia) rendezésében, Taron Egerton mellett Jamie Bell, Richard Madden (Trónok harca) és Brye Dallas Howard szereplésével készült zenés film annak a fantasy elemekkel átszőtt sztorija, hogyan vált a szupersztár Elton Johnná a Reginald Dwight nevű szégyenlős kis zongorista csodagyerek.


(via DigitalSpy)