Mark Hamill George Lucasszal történt első találkozása egy rendőrautó hátsó ülésén végződött

Mázli, hogy ilyen előzmények után egyáltalán összejött a Star Wars…

Az esetről maga Hamill számolt be J.W. Rinzler 2013-as, The Making of Star Wars című könyvében (ami a korábbi, 2007-es kiadás bővített verziója). A dolog úgy indult, hogy

a színész jelmezpróbára érkezett a stúdióba, ahol még minden a feje tetején állt, hiszen – ahogy az lenni szokott – a produkció egy kis csúszásban volt.

Lucas azonban nem zavartatta magát, és nagy lelkesen körbevezette az angliai stúdióban leendő sztárját: megmutatta neki a még lefestetlen, natúr fa Millennium Falcont, illetve hogy hol lesznek a külső és belső felvételek, majd bekísérte egy vetítőbe, hogy Hamill megnézhesse a robotokról készült tesztfelvételeket.


„Bemutatott a többieknek, hogy én vagyok Luke Starkiller (ez lett volna a karakter neve eredetileg – a szerk.), de persze senkit sem érdekelt különösebben, én meg hiába voltam izgatott a robotok miatt, egyszerűen nem tudtam nyitva tartani a szemem (a színész ugyanis Amerikából érkezett, és jetlagje volt az időeltolódás miatt – a szerk.)” – számolt be róla a sztár, akinek ezzel még nem értek véget hányattatásai.

A stúdióbeli meeting után ugyanis megpróbált visszatalálni a szállodájába, de annyira megviselte a már említett jetlag, hogy egyszerűen nem találta az épületet. „Először nézelődtem egy kicsit, hogy lássam a várost, aztán három órával később azon kaptam magam,

hogy még mindig nem találom a hotelt.

Annyira el voltam keseredve, hogy bementem egy másik szállodába segítséget kérni.

Lucas és Hamill a film 1977-es londoni premierjén. Forrás: Tim Graham / Getty Images


Átnéztem a tárcámat és a zsebeimet, hogy nincs-e nálam valami szóróanyag a hotelemből, legalább egy gyufa, ami segíthetne, és látom, hogy egyre furcsábban néznek rám. Akkoriban voltak a londoni metróban az első bombarobbantások, szóval sokan aggódtak az IRA miatt. Így a végén elkérték az útlevelem sorszámát, és mivel nem tudtam megmondani, rám hívták a rendőrséget” – folytatta a beszámolót Hamill, aki hamarosan egy rendőrautó hátsó ülésén találta magát.

De végül ez lett a szerencséje, mert

miután a hatóságok tisztázták, hogy nem egy gyanús idegenről van szó,

csodák csodájára némi keresztkérdéseket követően megtalálták a színész szállodáját. Azért meleg helyzet lehetett!


(via SlashFilm)

 

Ez is érdekelhet

8 kivágott jelenet a Star Wars-filmekből, amiket hiba volt kidobni

Han bunkertámadása, Luke zöld fénykardjának megkonstruálása, és Rey legviccesebb Jedi-próbatétele is kimaradt sajnos a Csillagok háborúja-sagából.

Tovább