A Wall Street farkasa (2013)

A Wall Street farkasa azért annyira jó, mert elképesztően pörög benne minden, mintha egy 25 éves rendezte volna, nem olyasvalaki, aki majd’ ötven éve kezdte a pályát – vagy mintha az egész stáb együtt tolta volna a kokót egy meztelen nő fenekéről Jordan Belforttal. Hősünk rendkívül fiatalon átlátszó tőzsdei manipulációval és pénzmosással szerezte mesés vagyonát, aminek egy részét menet közben el is tapsolta. A 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen heti 1 millió dollárt keresett, bukása boritékolt volt, csak az volt a kérdés, közben ki kit és hogyan fog elárulni. Leonardo DiCaprio Scorsesével sokadik közös munkájában valósággal szárnyal, Matthew McConaughey két percben is zseniális, és ez a film adta nekünk Margot Robbie–t! Természetesen igaz sztoriról van szó.

Viharsziget (2010)

A Viharsziget nem egy jellegzetes Scorsese-film – ha eltekintünk Leonardo DiCaprio szerepeltetésétől -, és pont ez benne az izgalmas, hiszen az idős mester nem félt kísérletezni. Adott a világtól elzárva, a Massachusetts állam partjainál fekvő kis szigeten lévő elmegyógyintézet, ahol az Egyesült Államok legveszedelmesebb elmebeteg bűnözőit tartják fogva. Amikor a szigorúan őrzött intézményből megmagyarázhatatlan módon megszökik egy gyilkosságért elítélt nő, az igazgató kénytelen külső segítséget kérni. Egy rendőrbíró utazik társával a szigetre, hogy kiderítse, mi történt, de nemcsak a munkáját hátráltató pszichiáterrel, hanem a saját démonaival is meg kell küzdenie. Hátborzongató darabról van szó, ami hol thrillerként, hol horrorként működik – és végig remekül működik.  

New York bandái (2002)

A film annak idején nagy bukásnak számított. Bár nagy volt előtte a várakozás, hiszen tudni lehetett, milyen nagy munka volt az elkészítése, nem szerették a kritikusok, 10 Oscar-jelöléséből végül egyet sem tudott díjra váltani, és valóban megvannak a maga nem is kicsi hibái – például az, hogy a női főszerepet Cameron Diazra bízták. Az összkép azonban lenyűgöző: 1860-as években, Manhattan déli részén járunk a forrongások idején. A történet szereplőinek otthona az Öt Pont, New York egyik legszegényebb környéke, ahol rivális bandák vívnak háborút az utcák feletti hatalomért. Itt játszódik az ifjú ír-amerikai Amsterdam Vallon története, aki tizenöt év javítóintézet után tér vissza, hogy bosszút álljon Hentes Billen, aki édesapját a szeme láttára megölte. Csakhogy Bill ravasz és karizmatikus alak – és nem más játssza, mint Daniel Day-Lewis. A film tulajdonképpen miatta jó: az a bajusz, az a kürtőkalap. Ha ő nem lenne benne, hiteltelen lenne minden késes-baltás utcai harc, családi bosszú és egyebek, de ő zseniális. Most is.

Casino (1995)  

A Casino Scorsese minden maffiafilmjének összegzése, az életmű egy részére teszi fel a koronát és nem is hogy – más kérdés, hogy három órában. Sam "Ász" Rothesteint, a chicagói hazárdjátékost – ki más, mint De Niro? - a maffia Las Vegas-ba küldi, hogy átvegye az egyik kaszinó irányítását, amely naponta több millió dolláros hasznot hoz. Samnek a rendet és a bevételt kell felügyelnie. Az "Ász" rövid időn belül felfuttatja a kaszinót, megismerkedik Gingerrel, a luxusprostival, akivel hamarosan össze is házasodik. A gondok akkor kezdődnek, amikor a városban megjelenik gyermekkori barátja, Nicky Santoro, a könyörtelen és labilis gyilkos, aki részt kér az üzletből és nem válogat módszereiben. A film valós történetet mesél el, de saját világot épít fel, amely csúcsán ott ül a hisztérikus, de zseniális Sharon Stone. A de Niro és Joe Pesci között zajló párbeszédek szinte végig rögtönzés eredményei, Scorsese csak annyit mondott, hogy mi legyen az eleje és a vége, a többit a két színészre bízta.

Cape Fear - A Rettegés foka (1991)

Szándékosan hagytuk ki a listáról A téglát, amiért Scorsese mintegy pótlólag megkapta a neki oly régóta járó Oscar-díjat, mert ha remake-ról van szó, akkor hozzánk sokkal közelebb áll egy 1962-es, azonos című krimi újrázása. Negatív hőse a pszichopata bűnöző, Max Cady, aki 14 évi börtön után kiszabadul, s csak egyetlen cél lebeg előtte: bosszút állni egykori ügyvédjén, San Bowdenen. Odaköltözik Bowdenék közelébe, és megpróbál az ügyvéd feleségének és lányának bizalmába férkőzni, miközben a férfival szemben egyre fenyegetőbb a fellépése. A család kénytelen elmenekülni, de Cady követi őket. Robert De Niro teljesen átlényegül az eszelős gyilkossá, de még így is elképesztően karizmatikus – és ez az ember játszik ma olyan filmekben, mint A nagyfater elszabadul! -, Scorsese pedig volt olyan jó arc, hogy az eredeti film két főszereplőjét, Robert Mitchumöt és Gregory Pecket is felkérje egy-egy kisebb szerepre.

Nagymenők (1990)

A történet az 1950-es években kezdődik, amikor Henry még csak egy 13 éves kamasz, aki vágyakozva figyeli a szemközt lakó, sokak által a legnagyobb tiszteletben tartott maffiózó, Jimmy fényűző életét. Nem is folytatja az iskolát, hanem a helyi maffiózó család szolgálatába áll, bár félig írként sosem remélheti, hogy igazi maffiózó lesz belőle, de szintén kudarcot vall barátai minden igyekezete, hogy bekerüljenek a legbelső körbe. Az újdonsült gengszter gyorsan hozzászokik a vérrel áztatott, ám annál fényesebben csillogó gazdagsághoz. Csakhogy a bűnözők a saját hírhedt szabályaikat sem tartják be, a sokáig oly lojális Henry például droghoz nyúl és a társaság tagjai lassan egymás ellen fordulnak, már aki még él. Ekkor kerül válaszút elé hősünk: életben marad vagy áruló lesz belőle?

Dühöngő bika (1980)

Az ökölvívó Jake La Motta a brutális harcmodora miatt kapta a Bronxi Bika nevet. 1948-ban szerezte meg a középsúlyú világbajnoki címet, hírnevét azonban beárnyékolta zaklatott magánélete. Jake New York rosszhírű negyedében, Bronxban nőtt fel, gyorsan megtanulta, hogyan kell lopni és harcolni, hogyan lehet keményebb mindenkinél, és végül a bokszban találta meg célját, a szorítóban adta ki minden dühét. A sikert azonban nem tudta feldolgozni. A pénzét italra és nőkre költötte, a címét elveszítette, a családja szétesett, végül pedig börtönbe került. A Dühöngő bika kevésben különbözik Scorsese maffiafilmjeitől, itt is alapmotívum maga a közeg, amelyben hőseink élnek, a lojalitás és az árulás, csak a fegyverek helyett itt boksz van, és az elképesztően néz ki. Robert De Niro szokása szerint itt is elveszett a szerepben, valóban küzdött a ringben és tényleg kigyúrta magát, hogy aztán felszedjen vagy 30 kilót, de ne feledkezzünk meg Joe Pesciről, aki később is mindig De Niro rosszabbik énjét játszotta. 

Taxisofőr (1976)

A klasszikusok klaszikusa, minden idők egyik legnagyobb filmje, aminek én bizony meg nem tudnám mondani a műfaját, de ez nem is számít. Hőse, vietnámi veterán Travis Bickle, mivel amúgy is képtelen aludni, taxisként dolgozik éjjelente New Yorkban. Zárkózott, embergyűlölő, a nőkkel sem tud igazán bánni, az a próbálkozása is kínos véget ér, hogy egy nála műveltebb, tájékozottabb lánnyal jöjjön össze – a nőt az első randin egy pornómoziba viszi, de amúgy sincs közös témájuk. Ezután veszi a fejébe, hogy megmenti a stricijétól a nemrég megismert Irist, a gyerekprostituáltat. Fegyvereket vásárol és hősnek képzeli magát, pedig csak egy pszichopata gyilkos – csakhogy ebben a világban parányi a különbség. A Taxisofőrön nincs mit elemezni, az első kockájától az utolsóig zseniális.

Aljas utcák (1973)

Nem ez volt Scorsese első rendezése, de ez az első filmje, amiben már minden megvan, ami később naggyá tette. A bűnözés világa, a barátság, amelynek megannyi kegyetlen próbát kell kiállnia, a közeg és az életmód, ahol nem válik már külön a „munka” és a magánélet. New York Little Italy negyedében él két barát: Charlie, a helyi maffiafőnök unokaöccse és a vad, fékezhetetlen Johnny Boy. Charlie a nagybátyjának dolgozik, de nem igazán tud azonosulni a szerepével, annál is inkább, mert Johnny Boy újabb és újabb balhékba keveredik, és ez veszélyezteti Charlie helyzetét a családban. A még tejfölös képű Robert De Niro a bajkeverő barát – ezt a szerepet később Joe Pesci veszi át -, míg a jófiú Harvey Keitel – ezt a szerepkört pedig De Niro örökli. Az Aljas utcák ma már ujjgyakorlatnak tűnik a későbbi maffiafilmekhez képest, pedig nagyon is megállja a helyét.