Megérkezett A játszma plakátja a meztelen Nagy Zsolttal

Megérkezett A játszma című magyar kémthriller hivatalos plakátja, amelyen a népszerű színész ruhátlanul látható – ami csak azért furcsa, mert mindenki más fel van öltözve. Nagy Zsoltnak nem szóltak, hogy nem meztelen buli lesz.

A főszereplők ugyanis (Nagy Zsolton kívül Hámori Gabriella, Kulka János és az újonc Staub Viktória) mind helyet kaptak A játszma csütörtökön nyilvánosságra hozott poszterén, amely már előrevetíti, hányféle feszültség kapcsolja össze a történetben felbukkanó karaktereket – akik, akárcsak a néző, egy pillanatra sem lehetnek biztosak benne, hogy ki barát és ki ellenség.

A plakát véglegesítését hosszú tervező- és tesztelőfázis előzte meg. Frank Rizzo, az egyik legtöbbet foglalkoztatott, legsikeresebb magyar plakátdesigner és munkatársai, valamint a film alkotói legalább tíz verziót készítettek, mire végül megállapodtak a mostani változatnál. Nagyon óvatosan kellett eljárniuk, hiszen ennél a filmnél fokozott a spoilerveszély, ők viszont értelemszerűen mindenképpen el akarták kerülni, hogy előre leleplezzék a cselekmény valamelyik fordulatát.

Forrás: InterCom


A sztori szerint egyébként 1963-ban járunk, Budapesten. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), és az egyetlen dolog, ami hátráltatja az előléptetését, egy versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter). Amikor egy lezáratlan ügy kapcsán felbukkan a múltból a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), fordulat fordulatot követ, és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus az életedbe kerülhet.

A játszma az igen népszerű A vizsga című 2011-es film folytatása, amelynek

a forgatókönyvét ezúttal is Köbli Norbert jegyzi,

a rendezői székben viszont Bergendy Pétert Fazakas Péter váltotta. A filmet – amelynek már az előzetese is elérhető, a múlt héten pedig egy werkvideót is nyilvánosságra hoztak hozzá – az InterCom forgalmazza, a premierre 2022. június 9-én kerül sor.


(via InterCom)