Meghalt André Previn Oscar-díjas zeneszerző

A négyszeres Oscar-díjas művész, Mia Farrow egykori férje és a Woody Allen feleségeként ismert Soon-Yi Previn édesapja 89 éves volt.

A manhattani otthonában távozó Previn karmesterként is tevékenykedett, a pályát pedig 12 éves csodagyerekként dzsesszzongoristaként kezdte (de már hatévesen beíratták a zeneiskolába, amikor szülei felfedezték, hogy abszolút hallása van). Első filmzenei megbízását a művész még középiskolásként, 16 évesen kapta, és hamarosan az MGM stúdió szerződtetett zeneszerző-karmestere lett.

A Berlinben született alkotó első két Oscar-díját két egymást követő évben vehette át: 1959-ben a Gigiért, 1960-ban pedig a Porgy és Bessért jutalmazták. Később még kettőt nyert a szobrokból – ezekkel az Irma, te édesben és a My Fair Ladyben nyújtott teljesítményét ismerték el. Previn ezenkívül olyan további filmeknek szerezte a zenéjét vagy több betétdalát, mint a Macska a forró bádogtetőn, a Hosszú út az éjszakába, a Csókolj meg, tökfej! vagy a Sógorom, a zugügyvéd.

André Previn 2007-ben. Forrás: Alicia Hansen / Bloomberg via Getty Images

 

Ezenkívül ő adaptálta filmre a Csókolj meg, Katám!, a Kismet, a Selyemharisnya és a Szólnak a harangok című színpadi musicalek zenéjét. Továbbá olyan korabeli sztároknak írt saját dalokat, mint Judy Garland és Doris Day. Később azonban Previn hátat fordított a filmzeneszerzésnek és a film világának, és olyan zenekarok karmestere lett, mint a Londoni Szimfonikus Zenekar és a Los Angeles-i Filharmonikusok.

André Previn magánélete nem nélkülözte a viharokat: ötször nősült, de előbb-utóbb mindegyik feleségétől elvált – a másodikat például azért hagyta ott, mert összejött Mia Farrow-val, aki hamarosan a harmadik neje lett. A vele való házasságnak az vetett véget, hogy a színésznőnek viszonya lett Woody Allennel. De Previn negyedszerre, sőt ötödszörre is megnősült: utolsó alkalommal egy nála közel 35 évvel fiatalabb hegedűművészt vett el, Anne-Sophie Muttert (ez a házasság 2002-től 2006-ig tartott).

André Previn 1975-ben Mia Farrow-val közös két örökbefogadott (az idősebb kislány Soon-Yi) és egy biológiai gyermekével. Forrás: Tony Evans / Getty Images

 

Az alkotó első házasságából két lánya született. Farrow-nak három gyermeket nemzett, három távol-keleti kislányt pedig örökbe fogadtak (egyikük az a Soon-Yi Previn, akivel a zeneszerző megszakította a kapcsolatot, amikor az összejött Woody Allennel). Leghosszabb, húsz évig tartó (szám szerint negyedik) házasságából Previnnak egy fia született, egy további távol-keleti lányt pedig örökbe fogadtak.


(via Variety)