Meghalt Anne Rice, az Interjú a vámpírral szerzője

Az írónő 80 éves volt. Egy stroke komplikációi miatt vesztette életét szombaton, a louisianai New Orleansban.

Az 1941-ben New Orleansban született alkotó gótikus vámpírregényei révén vált világszerte ismertté: könyveit több mint 150 millió példányban adták el. Leghíresebb sorozata a Vámpírkrónikák című saga, amelynek első, Interjú a vámpírral című kötetét Rice

a hetvenes évek elején kezdte el írni, Michelle nevű lánya halálát gyászolva.

Anne Rice 2016-ban. Forrás: Phillip Faraone / Getty Images


Az 1976-ban megjelent regénybe nemcsak a gyászt forgatta bele, de Michelle alakja is megjelenik az egyik figuráéban, a filmverzióban Kirsten Dunst által megformált Claudiáéban. Az első könyvet a későbbiekben nem kevesebb mint kilenc további követte a szériában. A regények egy Lestat de Lioncourt nevű vámpír sorsát követik, aki egyszerre hőse, antihőse és narrátora az eseményeknek.

Habár az 1994-es, illetve 2002-es filmadaptációk miatt a Tom Cruise és Brad Pitt főszereplésével készült Interjú a vámpírral és a Stuart Townsenddel és Aaliyah-val forgatott A kárhozottak királynője lett a két legismertebb Rice-mű, az írónő további regényei sem ismeretlenek a magyar olvasók előtt sem, lásd a Lestat, a vámpír, a Vérhozsánna, A testtolvaj meséje, a Mnemoch, a Sátán és az Armand, a vámpír című Vámpírkrónikák-köteteket.


Sajnos a szerző már nem érhette meg a Vámpírkrónikák (és egyéb könyvsorozatai) legújabb feldolgozását, amelyen jelenleg is dolgoznak az AMC tévécsatorna berkeiben. A több évadosra tervezett széria első nyolc epizódja 2022-ben érkezik; a nyáron fejezték be a castingját (erről itt írtunk korábban részletesen).

Anne Rice-t fia, Christopher gyászolja: a halálhírt is ő jelentette be a közösségi médiában.


(via Variety)