Meghalt Szomjas György

„A Balázs Béla-díjas, kiváló művész és Kossuth-díjas filmrendező április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt” – jelentette be a Magyar Filmművészek Szövetsége.

A Facebookra kitett gyászjelentésben az is szerepel, hogy

az alkotó végső nyugalomra helyezése szűk családi körben történik, és hogy a hozzátartozói azt kérik, mindenki tartsa tiszteletben ezt a fájdalmas időszakot.

Megrendülten tudatjuk... Szomjas György Balázs Béla-díjas, Kiváló művész, Kossuth-díjas filmrendező 2021. április...

Közzétette: Magyar Filmművészek Szövetsége – 2021. április 8., csütörtök


Szomjas György a Piarista Gimnázium elvégzése után 1960 és 1964 között a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult. 1964-től 1968-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1969 és 1974 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja, a szociológiai filmprogram egyik kezdeményezője.

Ekkor rövidfilmeket készített, illetve rendezőasszisztensként dolgozott. 1995-ben a Magyar Film- és TV-művészek Szövetségének főtitkára, 1999-ben az Európai Filmakadémia tagja lett. Rövidfilmjei után első fontosabb alkotása az 1970-es, Nászutak című dokumentumfilm volt, majd 1976-ban megrendezte első nagyjátékfilmjét, a Talpuk alatt fütyül a szél című alkotást, amivel megteremtette a keleti western, az „eastern” műfaját.

Talpuk alatt fütyül a szél. Forrás: Mokép

 

Szomjas ezt követően készített még egy easternt (Rosszemberek, 1979), rockfilmet (Kopaszkutya, 1981), de a közönség a legjobban talán az olyan, a főváros jellegzetes, ilyen vagy olyan értelemben lecsúszott figuráiról szóló művei miatt szerette, mint a Könnyű testi sértés, a Falfúró, a Könnyű vér és főleg a Roncsfilm. Utoljára 2011-ben jelentkezett rendezőként, két dokumentumfilmmel: a Kopaszkutya Kettővel és a Dumafilmmel. Szomjas Györgyöt felesége, Ardai Ildikó textilművész és gyermekeik, Borbála és József gyászolják.


(via Facebook / Magyar Filmművészek Szövetsége, Wikipédia)

Nyitókép: MTI / Kallos Bea.