Megvan az idei év eddigi legfurcsább filmje

Olyan sztárok adták a nevüket hozzá, mint Michael Caine, Russell Brand, Paula Patton és Matthew Goode. Nézd meg az előzetesét!

Azt hittétek, hogy a mozik bezárása akadályt jelent a stúdióknak? Dehogy, hiszen annyira szeretnék, hogy a nézők így is náluk költsék el a pénzüket, hogy a mozik hiánya ellenére is szállítják a bemutatókat (csak házimozis platformra), köztük például az idei év eddigi legfurcsábbnak tűnő alkotását.

A június 30-án érkező Four Kids and It egy mozaikcsalád négy gyerekéről szól (a szülők szerepében Paula Pattont és Matthew Goode-ot láthatjuk), akik tengerparti vakációra érkeznek egy bogaras gazdag rokonhoz (Russell Brand). Itt pedig egy séta során találkoznak egy fura kis szörnyecskével, aki Michael Caine hangján beszél.

A szörnyecske, a címbeli It (Az) teljesíti a gyerekek minden kívánságát, például, hogy egyik pillanatról a másikra váljanak híres énekessé – a csavar az a dologban, hogy ezek alatt a kalandok alatt hőseink élete valamilyen módon mindig veszélybe kerül.

A Four Kids and It Jacqueline Wilson gyerekkönyvén alapul, és Andy De Emmony (Vörös törpe, Canterbury mesék, A szerelemnek hívott érzés, Isten a vádlottak padján) rendezésében készült. Ahogy a koronavírus ideje alatt házimozis platformokon bemutatott legtöbb film elkerülte a magyar nézőket, úgy valószínűleg ezt sem láthatjuk – de a remény hal meg utoljára.


(via Movieweb)