Visszatért az MiB, de már nem a régi, nem karcos, nem sötét, és nincs benne Tommy Lee Jones, és bár lett volna fantázia a nemzetközi vonalban, szinte semmit nem hoztak ki belőle.
Azt mondom, az egész Men in Black alapötletben rengeteg fantázia volt és van még most is, hiszen bárkiről kiderülhet, hogy nem is ember, hanem valami furcsa idegen lény, aki rosszat vagy jót akar nekünk. A témán sokat lehet csavarni még K ügynök és J ügynök nélkül is – Will Smith és Tommy Lee Jones nyugdíjba vagy nyaralni ment, ezt nem fejtik ki nekünk. Az eddigi három rész és egy rajzfilmsorozat után jött a reboot vagy valami hasonló, mert bár teljesen új főhősök vannak, nem szakadtunk el annyira az eredeti felállástól: Emma Thompson O ügynökét például megtartották, mert ő elég menő, de a többieket viszont lecserélték.
Így kaptuk meg a Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körülhez Tessa Thompsont a lelkes amatőrnek, aki kiskorában egy kék idegennel futott össze, és elkerülte a neutralizálást, majd 20 évnyi kutatómunka után rátalál az MiB főhadiszállására, és O lát benne fantáziát. Egy rövid montázsban ki is képzik – ez napszemüveg és fegyver választásból áll, ebben a fontossági sorrendben -, majd átdobják Londonba, ahol „gond van” a Nagy T ügynök (Liam Neeson) helyi kirendeltségénél. És valaki nyilván a jövőbe látott, mert a gond csak azután ugrik elő a kalaposdobozból, hogy az immár M névre hallgató próbaidős ügynökünk és tapasztalt társa, a szuperlaza H ügynök hagyják, hogy valakik eltegyék láb alól a gondjaikra bízott idegen előkelőséget. Aki, mielőtt utolsót szippantott volna a földi levegőből, egy apró kütyüt bíz M-re, amivel aztán több egzotikus helyszínre is eljutnak, amik amúgy nagyjából annyira egzotikusak, mint az utazási ajánlatok az Aldi heti ajánlatában.
Vagyis a MiB meglépte a kötelezőt, az új idők szavára hallgatva behozott egy női főszereplőt – nem mellesleg színes bőrű női főszereplőt -, mellé pedig odarakták Chris Hemsworthöt, mert ő most nagyon menő, amióta kiderült, hogy jól áll neki az akcióvígjáték. És ez nem volt rossz ötlet, hiszen ők ketten már játszottak együtt Thorként és Valkyrie-ként, és ehhez képest döbbenetes, hogy mennyire nincs köztük semmiféle kémia. Úgy értem, mintha két különböző filmben játszanának, de a gond feltehetőleg nem velük van, hanem az amúgy is hanyag, hiányos és következetlen forgatókönyvvel, amely egy olyan arrogáns, nárcisztikus seggfejet csinált H-ból, akin egyszerűen nincs mit szeretni, és aki a film legvégéig ugyanilyen idiótán vigyorgó pózban marad. Persze egy nárcisztikus seggfejből is lehet jó karaktert kihozni, és Hemsworth úgy tíz percig szórakoztató, aztán már nem - pedig ennél azért többre képes.
Persze az eredeti MiB filmek nem csak Smith és Tommy Lee miatt voltak szórakoztatóak, hanem azért, mert egy izgalmas, eredeti és nagyon vicces világot építettek fel. Barry Sonnenfeld egy kissé piszkos, különc, de sehol máshol nem látott világot teremtett zseniálisan kitalált lényekkel – mint a C18-as csomagmegőrző szekrény jámbor népe vagy botsáskaszerű jampecek -, és utóda, F. Gary Gray (A nagy dobás, Nincs alku, Halálos iramban 8) ezt képtelen volt újraalkotni. A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül világa napfényes, színes-szagos, de élettelen, sokszor unalmas, műanyag. Csak percekre élénkül meg – például akkor, amikor megjelennek gonoszként Beyoncé háttértáncosai, a Les Twins – tényleg azok! - és néhány más jelenetben. Aki viszont tényleg dob a filmen, az Tessa Thompson, aki nagyon tisztességesen és nagyon lelkesen csinálja végig az egész filmet, komolyan veszi az egészet, de közben tud vicces is lenni. Tulajdonképpen Chris Hemsworth nélkül is simán le tudta volna hozni a filmet.
Értékelés: 5/10
