Az Elhagyott Rét közepén állunk, egy nagy földkupac előtt, amit hét csinos kis levél takar. Itt laknak régi kedvenceink, a kuflik, akik egy újabb mozifilm erejéig kibújtak a mesekönyvekből, és a vásznon ugrálva vicceskednek, furcsáskodnak és szokatlankodnak a nézők nagy örömére. Megszólal egy régi, ismerős hang, egy régi, ismerős intró és máris mosolyra húzódik minden száj, a kobakokban beindul az endorfin-termelés:

"...pattognak, mint egy labda, ugrálnak, mint egy bolha, színesek és csíkosak, mint egy szivárványos nyalóka. Van köztük kicsi, nagy, vékony, dagi, és olyan, aki néha csuklik, heten laknak egy kupacban, őőők a KUFLIK!"

Először is, le kell szögeznem valamit. Mégpedig azt, hogy nagyon elfogult vagyok a kufli mesék terén. Otthon matricagyűjtemény, tetkók, plakátok és vászontáskák kuflizzák be a mindennapjainkat.  Ennek ellenére igyekszem józan és földhözragadt véleményt írni egy 73 perces gombás, csíkos, színes, ugrándozásokkal és pattogásokkal teli utazás után. (Már amennyire komoly tud maradni az ember egy ilyen vicces történetlánc után.)

Miből lesz a kufli?

Nézzünk egy cickányciccenésnyi pillanatra az amorf kis figurák kulisszái mögé: milyen alapanyagokra is van szükség egy igazán jó kufli filmhez? Hilda ötlete után szabadon, vegyük elő zsebreceptkönyveinket (mert a kufliknak mindig van valami váratlan és elengedhetetlen eszköz a zsebükben) és nézzünk utána a hozzávalóknak:

Végy egy végtelen képzelőerejű és humoros írót, Dániel Andrást a mai gyermekirodalom krémjének, azaz “puffpudingjának” kiemelkedő alakját, aki 2017-ben az Év Legjobb Illusztrátora, 2019-ben pedig Szép Magyar Könyv-díjas lett. Izgalmas nyelvi leleményei, karakterei, történetei és grafikái tömény és karakteres alapot adnak a rekeszizom- és fantáziacsiklandozó fogáshoz.

Adj a masszához egy Jászai Mari-díjas színművészt Scherer Pétert, elég csak a hangját belekeverni, de abból úgy két tucat különböző javallott. Kell még hat csipet zenei aláfestés, effekt és különleges hangzás, közvetlenül Alpár Balázs többszörös díjnyertes zeneszerző kertjéből szedve. Öntsd ezeket egy óriási tálba, amit rendezőként a Dargay Attila-díjas Jurik Kristóf és az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza kavargat a KEDD Animációs Stúdió boszorkánykonyhájában. 

Másodjára válik be ez a kiváló recept, ugyanis a mesékből készült első mozifilm, a 2017-ben bemutatott Egy kupac kufli is a fenti alkotók közreműködésével került terítékre. 

Az igényes helvi nyumor, akarom mondani, nyelvi humor

Miért ejt rabul korhatárra való tekintet nélkül annyi nézőt/olvasót/diafilmnézőt/hangoskönyv hallgatót ez a hét kis lény, akik se nem kiflik, se nem kukacok?

A gyerekek a nyelvüket és a velük szembe jövő új szavakat ízlelgetve meglepő és vicces szófordulatokat, összetételeket találnak ki, ezeket az egyéni felfedezéseket, értelmezéseket pedig nem félnek a világ elé tárni. Az új nyelvi leleményeken és szokatlan jövevényeken a gyerekek és a felnőttek is jól szórakoznak, sőt, sok szülő naplóban tartja számon a vicces találmányokat. Ezt a gyermeki örökséget Dániel András megtartotta magának felnőtt korára is, ami a kicsiket és a nagyokat is lenyűgözi. A gyerekek ismerős, mindennapos játéktérre találnak, a(z igazán bátor) felnőttek pedig végre visszatérhetnek egy időre ebbe a szabad világba, ahol minden létezik, amit csak el tudnak képzelni. 

A jó hangulatot folyton fokozó nyelvi humor, a kiszólások, és bájos vagy éppen kellőképpen agyzsibbasztó poénok szoros összhangban léteznek együtt és erősítik egymást a szintén szórakoztató, modern képi és zenei világgal. 

Folyton megújuló és mégis állandó karakterek

A hét kis fura szerzetet és az elhagyott réten felbukkanó számtalan lényt Scherer Péter a tőle megszokott rendkívüli szinkron-virtuozitással szólaltatja meg. Egyszerűen nem lehet a korábban megjelent, a mozifilm alapjául szolgáló Pagonyos mesekönyveket sem úgy végigolvasni, hogy ne az ő Zödönös dünnyögése, Fityirces hebegése, vagy a Fatuskó tájnyelvi kiszólása visszhangozzon a fülünkben.

A Mi újság, kuflik? történeteiben a karakterek sajátosságai még élesebben kirajzolódnak, leheletnyivel több karikírozás jut ki az egyes tulajdonságoknak, ezzel együtt mégsem arra megy ki a játék, hogy a szereplők egymást kinevessék, egzecíroztassák vagy szívassák - amit nagyon sok mai mesében túlerőltetettnek és néha kifejezetten negatívnak és kirekesztésre biztatónak lehet érezni. Külön kiemelendő a kufli csapat előre nem meghatározott kapcsolati rendszere. Nem szülő-gyerek, vagy egyéb alá- és fölérendeltségi viszonyban léteznek, hanem sok különböző karakterből összeálló, egységes csapatot alkotnak, és minden sztoriban külön hangsúlyt kapnak a karakterek különbözőségei, egyedi jellemvonások és azoknak az elfogadása, a különbözőségekből adódó helyzetek vagy kisebb feszültség feloldása. A történetek nem akarnak didaktikusak lenni vagy túlzott mennyiségű tanulságot tartalmazni, de mégis egy-egy apró finom utalással elrejtett - és fontos, hogy nem túlerőltetett - üzenetet találunk, amivel felnőttként, vagy nagyobb gyerekként tovább zsonglőrködhetünk magunkban.

Aki már készül a moziba, kezdje bátran ízlelgetni a szötymag, Máshogyoszkóp, csirpeg, pucováló roham  kifejezéseket, az igazán szorgalmas rajongó tanulgassa a filmben felbukkanó rap-betétet, illetve lehet készíteni az arcizmokat a pofavágó versenyre, na de a többi maradjon meglepetés! :)