Michael J. Fox újranézte a Vissza a jövőbe első részét

A színész már jó rég nem látta saját filmjét, de karácsonykor pont belefutott a tévében. Találd ki, hogy kommentálta saját alakítását!

A Vissza a jövőbe-trilógia sztárjával a CBS Mornings című műsor készített egy riportot, amelyben összefoglalták a pályáját, betegsége történetét, és interjút is készítettek vele. Ennek során a színész beszélt arról, milyen volt, amikor megtudta, hogy Parkinson-kórja van, és hogy hogy tudták túltenni magukat rajta a feleségével. Fox mesélt új könyvéről, emellett a rajongók legnagyobb örömére szóba került talán leghíresebb filmje, a Vissza a jövőbe is. A színész jó ideje nem látta egykori sikerét, karácsonykor viszont nem tudott ellenállni neki, amikor véletlenül belefutott a tévében.


„Éppen a karácsonyi fényeket és díszeket raktuk fel a fára, ott volt a fiam és két lányom (Foxnak egyébként három lánya van – a szerk.), én meg valamiért átmentem a másik szobába, ahol pont be volt kapcsolva a tévé. Épp a Vissza a jövőbe ment, még az elején tartott, azt hiszem, a parkolós jelenetnél. Olyan 20–30 perc múlva a többiek észrevették, hogy eltűntem a kutyával. Amikor utánam jöttek, kérdezték, hogy mit csinálok.

Mondom, nézem a Vissza a jövőbét. Mire ők: de miért nézed? Én meg: hát mert nagyon jó! És én is tök jó vagyok benne.

Erre igazából még sosem figyeltem fel. Annak idején kész őrület volt az egész, csak arra utaztam, hogy túléljem az adott pillanatot. De tényleg jó vagyok” – monda a sztár őszintén.

Forrás: UIP-Duna Film


„Akkoriban minden csak a túlélésről szólt a számomra, hiszen egyszerre kellett forgatnom ezt a filmet és a Családi kötelékek című sorozatot (ebben az 1982-ben indult családi sitcomban figyelt fel a világ először Foxra – a szerk.), az előbbit éjjel, az utóbbit nappal. Szóval az akkori élményeimre leginkább ez nyomta rá a bélyegét. És furcsa, de csak most érkezett el az a pillanat az életemben, amikor le tudtam ülni, és higgadtan megnézni magam. És azt tudtam mondani, hogy ez a kölyök, aki voltam, igazából jól csinálta a dolgát.

Sok mindennel kellett foglalkoznia, utol kellett érnie saját magát, de megcsinálta, amit kellett, és tényleg jó munkát végzett” – tette hozzá Michael J. Fox.


(via Movieweb)

 

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.