A film és a western szinte egyidős – a műfaj egyik első darabját már 1903-ban bemutatták, ez volt a Nagy vonatrablás (The Great Train Robbery) című rövidfilm. És hogy mi is a western? Általában az amerikai (vad)nyugaton játszódik, az amerikai határvidék szellemét testesíti meg a nyugati terjeszkedés idején. Jellemzően cowboyok, banditák, indiánok és az amerikai délnyugat ikonikus tájai jelennek meg benne.

Mint minden műfajnak, ennek is vannak alműfajai, és az egyik legnépszerűbb az úgynevezett spagettiwestern. Az elnevezés elsőre meghökkentőnek tűnhet, elvégre mi köze van a spagettinek a cowboyokhoz? Természetesen semmi, a név ugyanis nem a film tartalmára utal – sokkal inkább arra, hogyan készült. Ahhoz, hogy egy filmet spagettiwesternnek lehessen nevezni, nem is kell, hogy a történet helyszínén, az Egyesült Államokban forgassák.

Európában – többnyire Olaszországban vagy Spanyolországban – készítették ezeket, többnyire jelentősen kevesebb pénzért, mint amennyiért az Államokban lehetett volna. A „spagetti"-jelzőt azért kapták, mert a legtöbbet olasz rendezők forgatták. A leghíresebb Sergio Leone, neki köszönhető a fogalom elterjedése, bár messze nem ő volt a műfaj egyetlen művelője –

az 1960-as és 1970-es években több mint 600 spagettiwestern készült.

A legnépszerűbbek közül néhánynak elképesztően alacsony volt a költségvetése, és elsősorban a római Cinecittà stúdióban forgatták őket, a helyszíni felvételek pedig Olaszország és Spanyolország különböző vadregényes részein zajlottak.

De mitől is lesz egy western spagettiwestern?

Az alműfaj megjelenése előtt a westernek az amerikai nagyközönségnek szóltak. 1960 előtt hihetetlenül népszerűek voltak az Egyesült Államokban, de minden megváltozott, amikor az európai filmkészítők elkezdték belevinni a műfajba egyedi stílusukat és érzékenységüket. Mivel nem kötötte őket a hollywoodi Hays-kód korlátozása, a spagettiwesternek jellemzően erőszakosabbak, a szereplőik pedig sokkal durvábbak és erkölcstelenebbek voltak. Sőt: nemcsak a gonosztevők voltak aljasabbak, de a hősöket sem úgy ábrázolták, mint a szokványos hollywoodi főszereplőket.

A spagettiwesternek hősei gyakran borotválatlanok és – a szó legszorosabb értelmében véve – mocskosak voltak. Eltűntek az ápolt, jól fésült hősök, mint James Stewart Howard Kempje A meztelen nyomban és James Dean Jett Rinkje az Óriásban. Helyükre olyanok léptek, mint Clint Eastwood névtelen embere a Sergio Leone-féle A Jó, a Rossz és a Csúfban. Ez jelentős változást hozott a műfajban, és az amerikai filmkészítők is alkalmazkodtak ehhez a stílusváltáshoz, a westernek pedig soha többé nem tértek vissza az 1950-es évekhez. A modern westernek még ma is folytatják az erőszakot felvállaló trendet, gyakran kétes erkölcsű karaktereket szerepeltetve.

Kik voltak az úttörők?

Köztudott, hogy a spagettiwestern-őrületet Sergio Leone 1964-ben bemutatott Egy maréknyi dollárért című filmje indította el. Vannak korábbi példák is, de azok még nem ütötték át a szélesebb közönség ingerküszöbét. Emiatt Clint Eastwood neve összeforrt a spagettiwesternekkel, annak ellenére, hogy Hollywoodban kezdte a pályafutását, méghozzá egy „hagyományos” westernben, az 1956-os Star in the Dustban, majd még két álomgyárit forgatott (Ambush at Cimarron Pass és The First Traveling Saleslady), mielőtt az 1964-es Egy maréknyi dollárért-ban eljátszotta első tengerentúli főszerepét. Leone és Eastwood 1965-ben és 1966-ban elkészítette a Pár dollárért többért, valamint A Jó, a Rossz és a Csúf című filmeket, létrehozva ezzel a ma már kultikus „Dollár"-trilógiát.

Más korai példák közé tartozik Leone Volt egyszer egy Vadnyugatja és a Sergio Corbucci hihetetlenül erőszakos Djangója, amely Quentin Tarantino Django elszabadulját ihlette. Az 1964 előtt forgatott nevezetes spagettiwesternek közé tartozik Alberto De Martino és Antonio Momplet Due contro tuttija (Kettő mindenki ellen), a Ricardo Blasco-féle Duello nel Texas (Párbaj a vörös homokban) és Joaquin L. Romero Marchent Tres hombres buenos (Három jó ember) című filmje, bár ezek nem annyira ismertek Olaszországon kívül.

Mi maradt mára a műfajból?

A spagettiwesternek fénykorukban hihetetlenül népszerűek voltak, de az 1970-es évek végén véget ért a felfutásuk, főként azért, mert a túltermeltségük a profit csökkenéséhez vezetett. Az interneten rengeteg vita folyik arról, hogy melyik filmet tekintik az utolsónak. Egyesek az 1978-as Amore, piombo e furore (Szerelem, ólom és düh) címűt, amelyet bár Európában forgattak, az amerikai Monte Hellman rendezte. Mások inkább az Olaszországban készült, és az olasz Vito Bruschini által rendezett, 1977-es Zanna Bianca e il grande Kid (Fehér agyar és a nagy kölyök) címűt.

Bár manapság már nem készülnek spagettiwesternek, az alműfaj hatása a westernre és általában a hollywoodi filmekre tagadhatatlan. 

Az alkotás, amely miatt elgondolkodtam a filmes karrieren, és megmutatta nekem, hogyan dolgozik egy rendező, miként irányíthat egy történetet a kameráján keresztül, az a Volt egyszer egy Vadnyugat'"

– írta Quentin Tarantino a The Spectatorban megjelent véleménycikkében.

A Tarantino-féle Django elszabadul és az Aljas nyolcas is azért létezhet, mert a spagettiwesternek a filmesek egész generációjára hatást gyakoroltak – erre rengeteg más példa is van. A sokkolóan erőszakos Csontok és skalpok az egyik, de említhetnénk az Oscar-díjas Vérző olajt és a Nem vénnek való vidéket is. Mivel a hollywoodi Hays-kód már nem gátolja azokat, akik valami nyerset és valóságosat szeretnének alkotni, a spagettiwesternek létrejöttéhez vezető körülmények megváltoztak, de örökségük tovább él azon filmkészítőkön keresztül, akiket ez az alműfaj inspirált.

Via: Looper