Mirai - Lány a jövőből - Ne legyünk dühösek!

Egyre kevesebb anime jut el a hazai mozikba, így mindent meg kell becsülni, de Mamoru Hosoda munkáját akkor is dicsérnénk, ha minden héten befutna egy egész estés japán csodamese.

Mamoru Hosoda nem egy Hayao Miyazaki, de ezzel szinte semmit sem állítottunk, mert senki sem olyan, mint a Laputa - Az égi palota, a Totoro - A varázserdő titka vagy a Chihiro Szellemországban készítője. Miyazaki azonban már évekkel ezelőtt visszavonult, és a korábban inkább az erős anime középmezőnyhöz tartozó Hosoda viszont itt van, és a jelek szerint egyre inkább megtalálja a saját hangját a műfajon belül. Előző munkájához, A fiú és a szörnyeteghez (2015) képest például rengetget fejlődött, pedig most egy sokkal kevésbé látványos történetet mond el, mint amikor a mesék birodalmában harcművésszé váló dühös kisfiúról mesélt. Igaz, bár a cím egy lányról mesél, a Mirai - Lány a jövőből hőse is egy dühös kisfiú.

A négyéves Kun azóta haragszik a világra, amióta kishúga születésével felfordult az élete. Igaz, nem csak az övé, építész szüleié is, anyuka ugyanis úgy dönt, nem fog másodszorra is egy csecsemővel bajlódni, inkább visszamegy dolgozni, legyen ez apuka gondja, aki vállalja is ezt a szerepet. Így viszont a kisfiú nem csak úgy érzi, hogy nem foglalkoznak vele, tényleg rá se bagóznak: enni azért kap és ott vannak a játékai meg a család kutyája, néha a nagymama is átnéz, de eddig ő volt a kedvenc, most pedig csak útban van. Nem csoda, ha utálja a kis jövevényt, aki mást sem tud, mint aludni és sírni. Csakhogy belső kertjük, ahova Kun magányában elvonulni szokott, számos csodát rejt: egy furcsa herceget, aki azt állítja, régen ez az ő birodalma volt, és egy tinilányt, akit pont úgy hívnak, mint az utált kistestvért, és még az anyajegye is ugyanott van.

Igen, könnyen ki lehet találni, mindez hová vezet, hogyan kell a kissrácnak megtanulnia a találkozásokon keresztül – amikből aztán még több is lesz -, miként szeresse a családját, és hogyan békéljen meg önmagával, de Hosoda nem teszi mindezt szájbarágóssá, sőt, meg is tud lepni minket. A kerten és a csodásan megépített házon kívül is új világokat mutat be, új életeket ismerünk meg a múltból és a jövőből, a végén pedig egy teljesen elvarázsolt pályaudvari fináléba kerülünk - a japánoknál mára a pályaudvar, mint jelenség már nyilván jócskán túlmutat önmagán. És a Mirai, amely még a japán múlt bizonyos szegleteit is képes megidézni, mégsem a bravúrról vagy a látványos megoldásokról szól. Ez egyszerre egy családmese és felnövekvés történet minden mágikus eleme ellenére, és a dühös kisfiú visszatérő motívumából kiindulva ráadásul jó eséllyel egy nagyon személyes ügy is.

Értékelés: 8/10