Három családbarát film került a héten a mozikba, és a kedves szülő választhat a vagány kicsi polip, a magát gólyának képzelő veréb vagy finn tóvilág csodái között, de persze még mindig fut a Bébi úr is.
Ez a hét bőkezű gyerekfilmek területén, és nagy, világraszóló film ugyan nem kerül a mozikba – a legközelebbi ilyen a Verdák 3 lesz majd, ami június 15-én erkezik -, de sok izgalmasan hangzó alkotás lesz. Legalábbis jóval több, mint általában,
Csápi - Az óceán hőse
Egy spanyol cég piaci rést fedezett fel az aranyos állatos animációs filmek területén: még senki sem csinált egészestés rajzfilmet lábasfejű főszereplésével. Ez a viccesen hangzó rendszertani besorolása a polipnak is, és a magyar forgalmazó jóvoltából Csápinak elnevezett kis állatka bizony polip. Ő, és két legjobb barátja, Evó, a tudálékos horgászhal és Alíz, az izgága makréla az óceán legmélyén, egy varázslatos világot rejtő árokban él. Sok-sok évvel azután, hogy az óceánok szintje megemelkedett, és az emberiség elhagyta a Földet, a különleges vízi lények továbbra is gondtalanul lubickolnak az oltalmat adó végtelen mélységben. Ám egy nap egy váratlan baleset szétrombolja a védelmet nyújtó otthonukat, és a közösség őrzője, a hatalmas Kraken egy fontos küldetéssel bízza meg a kis polipot.
Csápi és csapata a kissé vérszomjas murénával, Maurával kiegészülve olyan helyekre is eljut, mint a víz borította New York, a híres-nevezetes Titanic roncsok vagy a jeges sarkvidék. De vajon sikerül megmenteniük az óceánt, hogy az újra a világ legbulisabb helye legyen?
Ricsi a gólya
Madaras rajzfilmból viszont többet is láttunk már, elég a két Rió kalandra gondolni, vagy, ha nem akarunk messze meni, itt a hazai gyártású Vili, a veréb is, de a luxemburgi-belga-német-norvég-amerikai koprodukcióban készült családi animációs film készítő azt gondolták, tudnak ők még hozzátenni a témához. És tettek is, ha úgy vesszük, mert főhősünket, Ricsit, az árva verebet gólyák nevelik fel, így ő abban a tudatban él, hogy ő is gólya. Amikor azonban eljön a költözés ideje, befogadó családja hátrahagyja, hiszen nem bírná az utat Afrikáig. A kis veréb azonban nekivág Olgával, a különc bagollyal és Kikivel, a disco slágereket éneklő nárcisztikus papagájjal a hosszú útnak, hogy bebizonyítsa: van ő is legalább annyira gólya, mint a többiek.
Vad Észak - Mese az ezer tó országából
Annyiszor beszélünk legközelebbi rokonainkról, hogy teljesen természetesnek vesszük, hogy ismerjük Finnországot, pedig dehogy. Azt például nagyjából tudja – ha számra pontosan nem is, hogy Finnországban mintegy 190 ezer tó található, ezért is nevezik az északi államot az ezer tó országának, de arról fogalmunk sincsen, milyen itt az élet. A film alkotói azonban alámerülnek a tavak mélyére és lélegzetelállító víz alatti képekben mutatják be a vad észak flóráját és faunáját. A víz alatti élővilág mellett pedig többek között olyan ismert állatok is szerephez jutnak, mint a jávorszarvasok, medvék, hódok, és fókák. Az évszakok változása során megismerhetjük a víz életet adó erejét, a természet körforgását - mindezt lenyűgöző, néhol bájos, humoros, máskor izgalmas képekben – gyerekeknek is tökéletesen élvezhető módon.