Mit hoz a december a mozikba?

Jó kis vegyes felvágottat, de megérkezik az új Star Wars film, egy magyar vígjáték, a Macskák filmváltozata és egy nagy rakás francia vígjáték.

Első indulónk a kicsit pikáns, kicsit romantikus magyar vígjáték, a Seveled, amelyben a megrögzött agglegény Mészáros Béla anyukája kedvéért eljátssza, hogy van csaja és az gyereket vár, és ehhez kapóra jön a tényleg terhes Tenki Réka. A sok hazugság persze egyszer rájuk dől, de addig sokat nevetünk – legalábbis reméljük. A dél-koreai szélhámosfilm, az Élősködők szerintünk a legnagyobb Oscar-esélyes a legjobb idegen nyelvű film kategóriában: vicces, kemény, eredeti és fordulatos, vagyis kihagyhatatlan. Peter Jackson most nem látványos fantasy-t rendezett: gondos munkával felújított I. világháborús archív anyagokból vágott össze egy megrendítő dokumentumfilmet Akik már nem öregszenek meg címmel, amit mi már rég vártunk.

Az angol Léghajósok megtörtént eseményeket, egy XIX. századi léghajós magassági rekordkísérletet mesél el, ráadásul valós időben, ami izgalmas kaland. Szintén az első héten érkezik a Tel-Avivban minden megtörténhet című izraeli romantikus vígjáték, amiben egy palesztin srác véletlenül bekerül az izraeli showbizniszbe, és ha már a sarkon van a karácsony, jönnek a gyerekfilmek is, a kanadai Sarkvidéki akció és a Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa. Mindkettő egész estés animációs film, nyilván egymással kell versenyezniük majd, illetve a német Latte és a titokzatos varázskővel, ami kicsit később érkezik.

Előtte még jön A két pápa, ami XVI. Benedek és Ferenc pápa barátságáról és „műszakváltásáról” szól, és ami papíron nem izgalmas, a vásznon viszont igen, mivel az előbbit Anthony Hopkins, az utóbbit Jonathan Pryce alakítja. A sikervárományos azonban a Jumanji - A következő szint a szokásos izgalmas idétlenséggel, ami jelen esetben egyáltalán nem baj, a Családból is megárt a sok című francia vígjátéknál viszont igen, legalábbis az előzetes alapján. És jönnek azok a karácsonyi filmek, amiknek már a nevében is ott a karácsony szó, Az elfeledett karácsony című norvég családi film, a Családi karácsony című dán vígjáték Paprika Steen rendezésében, és kakukktojásként a Fekete Karácsony című amerikai horror, ahol az ünnepre készülő diáklányokat ritkítja a mániákus gyilkos, de azok nem hagyják magukat.

Aztán jön mindannyiunk karácsonyi ajándéka, a Star Wars: Skywalker kora, amelyről szokás szerint csak rengeteg apróságot és még több találgatást tudunk, a történetét nem igazán – meg azt, hogy elvileg ez egy befejező rész és J.J. Abrams rendezi, aki azért tudja a dolgát. Vele csak a Shaun, a bárány és a farmonkívüli mer versenyezni, és A terápia című francia vígjáték, amelynek hőse magával Gérard Depardieu-vel barátkozik össze egy tengerparti luxusklinikán. És a Star Wars filmmel ki is lőttük az évet, mert utána csupa apróság következik. A Boldog idők időutazós francia vígjáték, a Jexi - Túl okos telefon című amerikai vígjátékban Adam DeVine idétlenkedik, a Kémesítve amerikai animációs filmben egy szuperkém egy galamb testébe kerül, a szintén francia Különleges életekben Vincent Cassel hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik, az amerikai NászszezON fiatal párja pedig nagyon sok esküvőre megy el. A francia Portré a lángoló fiatal lányról nagy fesztivál kedvenc, és két lány szeret egymásba benne még valamikor XIX. század második felében.

És persze ott a Macskák, Andrew Lloyd Webber musical filmverziója, amitől mindenkit kitör a frász, mert olyan ijesztő benne néhány macsek – főleg Rebel Wilson, Judi Dench és Taylor Swift cicaruhában. A főszereplő Francesca Hayward viszont kétségkívül hatalmas tánctehetség, és a filmet egyébként az Oscar díjas Tom Hooper (A király beszéde, Nyomorultak) rendezte, látszik, hogy van benne anyag és munka, szóval akár kellemesen is csalódhatunk. Bár erre kevés esélyt látok. És aztán már itt is az újév!