Korunk legjobb már ideje befutott, mégis mindig fiatalnak és frissnek ható amerikai rendezői adják a műsort idő-, űr és vasúti utazással egybekötve a hétvégén.
Péntek: Benjamin Button különös élete (2008)
Azon aligha vitatkozna bárki, hogy David Fincher (Hetedik, Harcosok klubja, Holtodiglan) korunk egyik legjobb, legmarkánsabb rendezője, aki minden műfajban otthon érzi magát, és őt magát pont ezért nehéz besorolni. itt van például az F. Scott Fitzgerald 1922-es novellája alapján készült Benjamin Button, amit szintén képtelenség műfajilag hová tenni, hiszen egyszerre könnyes melodráma, józan fejlődésregény, és egy kicsit történelmi film is, ami összesen 13 Oscar-jelölésig jutott, és ebből hármat sikerült is aranyszoborra váltania, igaz, ezek többnyire a látvánnyal, sminkkel, vizuális effektekkel kapcsolatos díjak voltak..
Hősünk, Benjamin Button, aki 1918-ban látja meg a napvilágot New Orleansban, az első világháború befejezésének pillanatában, nyolcvan esztendősen született. Anyja belehalt a szülésbe, rémült apja pedig egy árvaház tornácán hagyta a „csecsemőt”, aki az idő múlásával egyre fiatalabb lesz. Hosszú és különleges élete egészen a huszonegyedik századig tart, a világ számos helyén megfordul, megjárja a világháborút, miközben beleszeret egy lányba, akivel az egyre növekvő korkülönbség miatt csak néhány évet tölthet. Brad Pitt élete egyik legjobb alakítását nyújtja itt, Cate Blanchett viszont sosem tud hibázni, így itt sem.
Szombat: Csillagok között (2014)
Tudósok felfedeznek egy féreglyukat az űrben, és egy csapatnyi felfedező meg kalandor nekivág, hogy átlépje mindazokat a határokat, amelyeket addig áthághatatlannak hittünk: túl akarnak lépni téren és időn. Muszáj nekik, hiszen a közeli jövőben az emberiség képtelenné válik arra, hogy fenntartsa önmagát a Földön, pusztulásunk itt, ezen a bolygón elkerülhetetlen. A tudósoknál ott a megoldás, egy populációs bomba, amelyben megtermékenyített embriók vannak, de a megoldást mégis a régimódi morzejelek jelenethetik.
Christopher Nolan az elmúlt évtized egyik legfontosabb, és egyben legizgalmasabb, legátgondoltabb sci-fijét tette le az asztalra, teli valószínű és teljesen valószínűtlen fordulatokkal. Mindezt olyan sűrűségben, amiből akár egy több évados tévésorozatot is fel lehetett volna építeni, és egy oylan remek főszereplővel, mint a generációjának legjobbjává ért Matthew McConaughey. A film a legjobb vizuális effektusok kategóriában kiosztott Oscar-díj mellé 4 Oscar-jelölést is hazavihetett, elkészítéséhez pedig nagy segítséget jelentett Kip Thorne elméleti fizikus, aki tanácsokkal látta el a rendezőt és a stábot.
Vasárnap: Utazás Dardzsilingbe (2007)
Wes Anderson (Tenenbaum, a háziátok, Holdfény királyság)napjaink egyik legegyénibb hangvételű rendezője, egy igazi különc, aki elképesztő aprólékossággal építi fel filmjeit, amelyekben minden ruhadarabnak, berendezési tárgynak külön szerepe van. Ami a dologban a legfurcsább, hogy ez a már-már mániákus „részletgazdagság” csak a legritkább esetben megy a történet kárára. Az Utazás Dardzsilingbe is káprázatosan néz ki, elképesztő eleganciával van megszerkesztve, és közben rendkívül szórakoztató és még a családi szeretetről is komoly dolgokat képes elmondani – ez utóbbi egyébként Anderson egyik másik vesszőparipája.
Tragikus körülmények között vesztette életét a három testvér, Francis, Peter és Jack apja, a legidősebb, a súlyos motorbalesetből lábadozó Francis pedig jó ötletnek tartja, hogy egy hosszú indiai vonatútra vigye testvéreit, hogy újra kötődni tudjanak egymáshoz. Az út minden kilométerét gondosan megtervezte, a három testvér útja azonban letér a vágányról, amikor a körülmények véletlen összjátéka folytán a sivatagban találják magukat. Az Owen Wilson, Adrien Brody és Jason Schwartzman hármas rendkívül szórakoztató, de a rendező nagy kedvencei, Anjelica Huston és Bill Murray is felbukkannak.