Nagyon berágtak a Stephen King-fanok, miután kedvenc írójuk az Oscar-jelölteket kommentálta

A horror mesterét nem érdekli, hogy a női rendezők és a fekete színészek hátrányban vannak Hollywoodban, szerinte csak a filmek minősége számít.

A fél világ kedvenc horrorírója igencsak rosszul jött ki abból, hogy Twitterén kezdte el kommentálni az idei Oscar-jelölt alkotókat, akikről több helyen is megírták mostanra a filmes magazinok, hogy feltűnően kevés köztük a női rendező és a fekete színész. 

A horroríró Stephen King dedikálja a frissen megjelent Lisey története című regényét a londoni Borders könyvesboltban, 2006. november 7-én (fotó: Jeremy O'Donnell/Getty Images)


King az Oscar-díjakat odaítélő Amerikai Filmakadémia tagja. Neves horroríróként és a könyveiből forgatott filmek producereként neki is szavazati joga van három kategóriában. Idén ennek tükrében voksolt:

Íróként mindössze három kategóriában jelölhetek: legjobb film, legjobb adaptált forgatókönyv és legjobb eredeti forgatókönyv. Számomra a sokszínűség kérdése a színészekkel és a rendezőkkel kapcsolatban sosem merült fel. Sosem venném figyelembe a diverzitást a művészet kérdésében. Csakis a minőséget. Szerintem hiba lenne máshogyan nézni.

Később persze King egy békülékenyebb hangú Twitter-bejegyzést is írt. Valószínűleg amiatt, mert a saját rajongóival és más írókkal is vitába keveredett (vagy az irodalmi ügynöke szólt, hogy tompítsa a szavait).

A legfontosabb dolog, amit művészként és kreatív emberként tehetünk, az az, hogy mindenki megkapja ugyanazt a lehetőséget, nemtől, bőrszínétől vagy [szexuális] orientációtól függetlenül. Az ilyen emberek jelenleg alulreprezentáltak, és nem csak a művészetekben. Nem nyerhetsz díjakat, ha eleve ki vagy zárva a versenyből.

A markánsan különböző stílusú Twitter-bejegyzések között azonban órák teltek el. Ezalatt jópár híresség reagált King szavaira, többek között a díjhalmozó fekete rendezőnő, Ava DuVernay is. Ő volt az, aki tavaly leforgatta a legnézettebb Netflix-sorozatként számon tartott, When They See Ust, ami azt a valóságban is megtörtént, 1989-es bűnügyet dolgozta fel, amely során fekete tinédzsereket ítéltek el azért, mert egy New York-i fehér, középosztálybeli nőt kocogás közben megvertek és megerőszakoltak, de csak évtizedekkel később derült ki: ártatlanul ültek börtönben. A rendezőnő ezt írta ki a Twitterére, egy videó kíséretében:

Én, amikor a privilégiumok védelmezői kimerülnek a sok mansplainingben és whitesplainingben, miközben nekem próbálják megmagyarázni @StephenKing Twitter-üzenetit, én meg úgy döntök, hagyom a csudába az üzenőfalamat és elkezdek élni.

A mansplaining és whitesplaining itt konkrétan azt jelenti, amikor egy fehér férfi akarja megmondani a tutit a feketékkel és a nőkkel kapcsolatos dolgokban egy fekete nőnek. (via Indiewire.com)