Legalábbis az alkotók tárgyalnak a színésznővel a főszerepről.
2015-ben támadtak fel a dinók, amikor a Jurassic Park-trilógia után elkészült a Jurassic World-trilógia is, aminek harmadik, Világuralom című részét 2022-ben mutatták be. Most pedig már készül egy újabb film, amit Gareth Edwards rendez: ő készítette többek közt a két Oscar-díjra jelölt Az Alkotót, a 2014-es Godzillát és a Zsivány Egyes című Star Wars-filmet – ami azért nem rossz referencia.
Ahogy az is elég jól hangzik, hogy a Marvel-filmek sztárja, Scarlett Johansson is szerepleni fog benne, legalábbis a film gyártása már elindult, és tárgyalásokat folytatnak a színésznővel, hiszen a premiert 2025. július 2-ára tűzték ki. Az új film egy reboot lesz, teljesen új szereplőkkel és sztorival.
jöhet egy kis kvíz?
Moziban a franchise utolsó része, ismételjük át az előzményeket!
Ráadásul
a forgatókönyvet ugyanaz a David Koepp írta, aki az első, 1993-as Jurassic Parkon is dolgozott,
ami újabb okot ad a bizakodásra.
(via The Guardian, The Hollywood Reporter)