Ryan közlegény megmentése (1998)

Annak idején nyílt titok volt, hogy Tom Sizemore-nak drog és alkoholproblémái voltak, az 1990-es évek közepén és végén a színész a különböző elvonók állandó vendége volt, botrányai pedig jókora nyilvánosságot kaptak. Steven Spielberg mégis úgy döntött, hogy ráosztja Horvath őrmester szerepét – ő az egyik legfontosabb karakter, Miller százados (Tom Hanks) jobbkeze -, és a rendező tudta, mekkora kockázatot vállal. Spielberg ragaszkodott hozzá, hogy a színész hozza el a feleségét is az első találkozójukra, ahol nyíltan megkérdezte tőle: „Képes Tom tiszta és józan maradni?” Persze az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó, és Spielberg egy feltétellel egyezett bele Sizemore szerepeltetésébe: minden nap a forgatáson tesztelik a film gyártása során, és ha csak egyszer is megbukik a drogteszten, azonnal felmondanak neki, a helyét pedig a vésztartalékként leszerződött Billy Bob Thornton veszi át.

Sizemore az egész forgatás alatt tiszta maradt - majd folytatta ott, ahol abbahagyta.

A rettenthetetlen (1995)

Mel Gibson legsikeresebb filmjét bojkottálták az amerikai melegjogi aktivisták. A legfontosabb szervezetük, a GLADD tiltakozását az a jelenet váltotta ki, ahol I. Edward király (Patrick McGoohan) kihajítja fia, Edward herceg, a későbbi II. Edward (Peter Hanly) szeretőjét, Philipet a kastély ablakán, miután az óvatlanul belekotyog beszélgetésükbe. A GLADD szerint ez egy nyíltan homofób véleménynyilvánítás volt, ami bátorítja a melegek elleni agressziót, és több nagyvárosban is tüntettek a film ellen. Edward herceg valóban homoszexuális volt, és bár az itt bemutatott jelenet nem történt meg, tényleg magára haragította az angol nemességet azzal, hogy óriási vagyonokhoz juttatta szeretőit – végül lemondásra is kényszerítették, és fogságban halt meg, állítólag brutálisan meggyilkolták. A vitán nem segített, hogy Gibson, akinek korábban is voltak vitatható megjegyzései a melegekkel kapcsolatban, csak így reagált: „B***djanak meg. Majd akkor kérek bocsánatot, ha piros hó esik!”. A filmnek a legkisebb mértékben sem ártott a kampány.

A piszkos tizenkettő (1967)

A Lee Marvin, John Cassavetes, Donald Sutherland és Charles Bronson főszereplésével készült II.  világháborús film londoni forgatása a tervezettnél jóval tovább tartott, ami hozzájárult egy ígéretes sportolói karrier végéhez. Jim Brown, aki Robert Jeffersont, az osztag egyetlen színes bőrű katonáját játszotta, a kor egyik celeb sportolója volt, az NFL egyik legnagyobb sztárja, a Cleveland Browns ragyogó hátvédje, aki számos rekordot tartott, és 29 évesen pályafutása csúcsán volt ekkor. Csakhogy az elhúzódó forgatás miatt ki kellett hagynia az új évad előtti edzőtábor első felét, a klub tulajdonosa, a furcsa nevű Art Modell pedig megfenyegette, hogy minden hét késés után 1500 dollár pénzbírságot szab ki rá. Ezt feltehetőleg állta volna a produkció,

de Brown megsértődött, és bejelentette, hogy nem maradt más választása, mint „sajnálattal, de nem szomorúan” kilép az NFL-ből.

Brown 1966. július 14-én sajtótájékoztatót tartott a film forgatásán, katonai egyenruhába öltözve, és egy tank előtt beszélt: „Eredeti szándékom az volt, hogy részt vegyek az NFL 1966-os szezonjában, de a körülmények miatt ez lehetetlen.” Brown ezután rengeteg filmben játszott, bár nem főszerepeket, majd ki nem találják, mi lett: sportkommentátor!

Patton tábornok (1970)

Kevesen tudják, de Richard Nixon volt amerikai elnök hatalmas filmrajongó volt, és azalatt az öt év alatt - 1969 és 1974 között – amíg elnökként szolgált,

összesen 538 filmet nézett meg a Fehér Ház vetítőtermében.

Bár a külföldi filmeket megvetette, Nixont mindenféle műfaj vonzotta, beleértve azokat a filmeket is, amelyek őt bírálták vagy gúnyolták, és az évek során Nixon egyetlen filmről ment ki, a West Side Storyról, mert „nem bírta a propagandát”. Bár többnyire kerülte a korhatáros műveket, egyik kedvenc filmje az 1970-es Patton tábornok volt George C. Scott-tal a címszerepben, amely az Amerikában hatalmas tiszteletnek örvendő tábornokot mutatta be a II. világháború harcai során. Nixon annyira ragaszkodott ehhez a filmhez, hogy közismerten többször is megnézte, mielőtt 1970-ben bejelentette Kambodzsa invázióját. Sokan szimbolikusnak tekintették mindezt: a háborút szító elnököt, aki nyíltan felvállalja, hogy az amerikai történelem egyik legagresszívabb tábornokát tekinti példaképének a világpolitika egyik legvitatottabb és legrobbanékonyabb időszakában.

Most és mindörökké (1953)

Sokak szerint Montgomery Clift volt az első színész Hollywoodban, aki teljesen magához ölelte az ún. method acting módszereit,

és minden szerepében teljesen elmerült.

Ez a képesség, hogy elvesszen az adott karakterben, ha átmenetileg is, de megóvta attól a mélységes boldogtalanságtól, amellyel egész életében csendben küzdött. A színész ugyanis kénytelen volt titkolni homoszexualitását, az elfojtás pedig alkoholizmushoz és droghasználathoz vezetett. A Clift, Burt Lancaster és Frank Sinatra főszereplésével készült Most és mindörökké forgatás során

Montgomery szoros barátságot kötött Sinatrával, akit lebeszélt az öngyilkosságról,

amikor Ava Gardner szakított a zenésszel, ezért is érte arculcsapásként, hogy barátságuknak hirtelen vége szakadt. A részeg Cliftet ugyanis kidobták a Sinatra által szervezett házibuliból, miután a színész szexuális ajánlatot tett egy másik férfinak. Az eredmény még több kábítószer és alkohol volt, a színész alig tudta befejezni a forgatást, majd depresszióba zuhant, és egy majdnem végzetes autóbaleset testileg megnyomorította, és lelkileg is végképp tönkretette a közismerten hiú színészt. Clift 45 évesen halt meg szívrohamban, 1966. július 23-án.

Nyugaton a helyzet változatlan (1930)

A világhírű német regényíró Erich Maria Remarque önként jelentkezett katonának az I. világháborúba, és ott szerzett - egész életét meghatározó - élményeit a Nyugaton a helyzet változatlan címmel 1929-ben megjelent és világsikert aratott regényében foglalta össze. A regény, majd a belőle készült, Lewis Milestone rendezte film a gimnáziumból épphogy kikerülő, fiatal nemzedék szemszögéből mutatja be a háború nyomorúságát és az emberekre gyakorolt iszonyú hatását. A lövészárok-háború mindmáig egyik leghitelesebb és legmegrázóbb ábrázolását Oscar-díjjal jutalmazták – ám a nácik gyűlölték.

A mozikba náci rohamosztagosok törtek be, ahol kígyókat, patkányokat engedtek szabadon, bűzbombákat robbantottak, tiltakozva a vetítések ellen.

Hatalomra kerülésük után a filmet azonnal betiltották Németországban „németellenesége” miatt – ironikus módon Lengyelországban is erre a sorsra jutott, de ott azért, mert „németbarátnak” tartották. A regény írója a könyörtelen zaklatás miatt kénytelen volt elhagyni hazáját, távozása után a nácik elkobozták a bankszámláján lévő összes pénzt, és nyilvánosan égették el a könyveit.

A leghosszabb nap (1962)

Darryl F. Zanuck producer nagy fába vágta a fejszéjét, amikor megcsinálta a normandiai partraszállás első napját elmesélő - Cornelius Ryan könyve alapján készült – filmjét, nem csak a produkció méretei és összetettsége miatt, hanem azért is, mert realista háborús művet akart, ellentétben a korábbi évek hőseposzaival. Mindent meg is tett, hogy minden a lehető legélethűbb legyen, ő és Ken Annakin rendező a legkisebb részletre is odafigyelt, valakit mégis sikerült felbosszantaniuk, méghozzá a szövetséges csapatok főparancsnokát. Zanuck Dwight D. Eisenhower kedvében akart járni, aki a premier előtt egy privát vetítésen megnézhette a filmet,

csakhogy pár perc után kiviharzott a teremből, mondván, hogy annyi a pontatlanság, hiba és tévedés, hogy ő ezt nem bírja.

Eisenhower szemét talán az bántotta, hogy olyan kiöregedett sztárok játszottak valódi szövetséges főtiszteket, mint Henry Fonda, Sir Sean Connery vagy John Wayne – az akkor 54 éves, elhízott Wayne például a 27 éves ejtőernyős ezredes, Benjamin Vandevoort „bőrébe bújt” -, de lehet, hogy másról volt szó. Zanuck ugyanis felkérte Eisenhowert, hogy alakítsa önmagát, ő igent is mondott, csakhogy a sminkesek nem tudták úgy megfiatalítani, hogy 19 évvel korábbi énjére hasonlítson. Végül egy Henry Grace nevű teljesen ismeretlen játszotta őt el, akinek ez volt az első filmszerepe.

A szarvasvadász (1978)

1981-ben egy bizonyos Dr. Thomas Radecki nevű pszichiáter levelet írt a chicagói WFLD-TV vezérigazgatójának, és felszólította az állomást, hogy vágják ki a következő héten adásba kerülő A szarvasvadász orosz rulett jeleneteit. Az 1978-as klasszikusban a Vietnamban fogságba került amerikai katonákat - akiket többek közt Robert De Niro és Christopher Walken  alakít, őreik arra kényszerítenek, hogy a szadista „játékot” játsszák egy szerencsejáték barlangban. Dr. Radecki attól tartott, hogy a hírhedt jelenetek utánzókra találnak, tekintettel arra, hogy a film bemutatása óta 28 lövöldözés és 25 megerősített orosz rulett halál történt az Egyesült Államokban. A doktor könyörgései süket fülekre találtak, ami a 26 éves Ted Tolwinski és a 28 éves David Radnis halálához vezetett, akik a film megnézése után kezdtek bele az őrült játékba. Több mint 30 évvel később is akadtak olyanok, akiket „megihletett” a film: 2015-ben a 20 éves filmrajongó, Bryan Javier Soto Aguilera loccsantotta szét a fejét, miután megnézte a filmet és újrajátszotta az életveszélyes szerencsejátékot.

Forrás: listverse.com