Ne bőszítsd fel Denzel Washingtont! – Itt A védelmező 3. előzetese

Robert McCall megtalálta a békét, de csak nem hagynak neki nyugtot.

2014-ben mutatták be A védelmező című filmet Denzel Washingtonnal a főszerepben. A sztori az azonos című (The Equalizer) sorozat alapján készült, ami 1985 és ‘89 közt futott. 2018-ban bemutatták a második részt, és most befutott a harmadik előzetese. Lássuk, mit tudunk A védelmező 3-ról!

Bár biztosan nem jelenthetjük ki, hiszen volt már példa az ellenkezőjére, de

nagyon úgy néz ki, hogy ez lesz az utolsó Védelmező-film,

mivel plakáton is az áll, és az előzetesben is benne van, hogy “Íme, az utolsó fejezet!” (igen, így fordították azt, hogy: “Witness the final chapter”).

A történet szerint

Robert McCall meglelte a békét egy olasz kisvárosban, ám nem sokáig lehet boldog, hiszen a helyeiket vegzálja a maffia.

Ez pedig nagyon nem tetszik neki, szóval ismét fegyvert ragad az igazságért. És újból nagyon profi és nagyon laza, elég csak arra a jelenetre gondolni, mikor körülveszik a rossz fiúk, fegyvert fognak rá, ő meg, ahogy már oly sokszor, beállítja az óráján a visszaszámlálót, és csak annyit mond:

“Kilenc másodperc – ennyit kapnak, hogy döntsenek a sorsukról”.
Forrás: YouTube/Sony

 

A harmadik rész egyik fontos szereplője Dakota Fanning, bár még nem egészen világos, hogy pontosan milyen szerepet tölt be.

Forrás: YouTube/Sony

 

A filmhez elkészült a magyar szinkronos előzetes is, ami azonban sokkal szofisztikáltabb: valami oknál fogva több erőszakos jelenet is ki lett vágva, és szűkebbre a vették a képkivágatot ott, ahol McCall-re fogják a pisztolyt jobb oldalról (így az nem is látszik). Reméljük, a filmet nem nyirbálták meg.

A védelmező 3. augusztustól látható a mozikban. (Mivel a Sony a Netflixszel van szerződésben, valószínűleg 2023 végén, vagy 2024 elején kerül fel a streamingplatformra.)

(via Collider)