Időről időre megérkezik a mozikba egy-egy kulináris film, ami rendszerint egyáltalán nem az ételről szól, hanem arról, miért menekülnek hőseink a sütés-főzés rejtelmeibe.
Az elsőfilmes izraeli Ofir Raul Graizer természetesen nem a tortákról és süteményekről akart filmet készíteni, de olyan élvezettel mutatja be őket, hogy az kiteszi A cukrász élvezeti értékének majd’ felét. A másik felét az a történet teszi ki, amely során egy hallgatag német srác egy izraeli cukrászdában leli meg a boldogságot, amihez azonban egy tragédia, sok titok és számos hazugság vezet, és pár jellegzetes német édesség, amire váratlanul nagy kereslet mutatkozik Jeruzsálemben.
Minden Berlinben kezdődik, ahol egy szép őszi napon besétál Tomas – a néha kissé merev Tim Kalkhof - cukrászdájába az izraeli Oren, aki munkája miatt gyakran jár a városban. Az elkövetkező hónapokban egyre többször ugrik be süteményért, és hamarosan szenvedélyes kapcsolatba kezd a férfival, majd nyomtalanul eltűnik. A kétségbeesett Tomas a keresésére indul, és miután megtudja, hogy szeretője halálos autóbalesetben hunyt el, elutazik Jeruzsálembe, hogy megkeresse Oren családját. Merthogy a másik férfinak odahaza gyereke és felesége (a csodás Sarah Adler) volt, utóbbinak pedig egy saját kávézója van. Hősünk azonban nem fedi fel, kicsoda ő, és hogy ismerte a megboldogultat, egyszerűen munkát kér. Bár mosogatófiúként kezd, hamarosan előkerülnek a torták és sütemények, amik hatalmas sikert aratnak - és veszélybe sodorják a kávézó kóser engedélyét.
Ami arrafelé nem csak formalitás. És ami szembefordítja Anatot, az özvegyet és családját, miközben a nő egyre jobban kezd vonzódni a titokzatos német fiúhoz. És a film sokáig nem teszi egyértelművé, vajon a férfi azért viszonozza az asszony közeledését, mert eleve biszexuális és tényleg vonzódik hozzá, vagy ez az egyetlen módja számára annak, hogy közel maradjon elveszített kedveséhez. És vajon mennyit tud ebből a gyanakvó, előítéletekkel teli anyós, és milyen jövő vár Anatra és Tomasra? A rendező/forgatókönyvíró nem ad világos válaszokat, de alig 104 perc alatt annyi témát érint, ami három másik filmre is elég lenne.
Ott van a melegség kérdése, ami egy ortodox közösségben elfogadhatatlan, a hagyomány és a modernitás, a vallás és a világi látásmód egymásnak feszülése, a német és a zsidó történelem nyilvánvaló feszültségei, a gyász feldolgozásának nehézségei, a hazugságok és titkok önmagukat előregördítő terhei, és persze ott van az élet élvezete. Amit nyilvánvaló módon a torták és sütemények képviselnek, és hát ki ne nézné azt, ahogy ezek készülnek, amihez ráadásul ott van a jókora érzelmi körítés, két kultúra találkozása és megannyi titok? Az igazi élvezet azonban az özvegyet játszó Sarah Adler játéka, akit hamarosan a Foxtrott című filmben is láthatunk, amely Izrael hivatalos nevezése volt az Oscarra, bár végül sokak meglepetésére nem jutott be a jelöltek közé.
