Olyan James Dean-ereklyéket árvereznek el, amik a sztár új oldalát mutatják meg

Kalapács alá kerül többek között a 24 évesen elhunyt sztár személyes levelezése, valamint az Indian márkájú motorjának forgalmija is.

James Dean új oldalát mutatja meg az a május 25-ig tartó árverés a Nate D Sanders Aukciósház honlapján, ahol közel 400 tárgy (köztük a színész személyes levelezése) nyújt minden korábbinál részletesebb betekintést a mindössze 24 évesen elhunyt sztár életébe.

 

Forrás: Örökmozgó

 

Van például közöttük egy 1955-ös fotó, ami motorozás közben készült Deanről. Klasszikus hollywoodi portré, de egyben egyedi is, mert egy sötétkék golyóstollal Dean ezt írta rá az ügynökének, Jane Deacy-nek írt:

Anyának,
szívem, köszönöm
Jim

A színész ugyanis második anyjaként tekintett „Lady Jane-re”, ahogy ő hívta Deacyt, mivel a vér szerinti édesanyja, Mildred kilencéves korában méhnyakrákban meghalt, később pedig a mostohaanyjától is elhidegült. Jane Deacy egészen a 2008-ban bekövetkezett haláláig őrizte a James Dean-emléktárgyakból álló, mind méretben, mind minőségben példátlan gyűjteményét, amelyet végül a családja örökölt. Az egyik idős Deacy-rokonnak azonban megromlott az egészsége, ezért úgy döntött, hogy eladja a páratlan gyűjteményt a James Dean-rajongóknak, hogy az utolsó éveiben ne kelljen szűkölködnie. Az árverés vezetője személyesen repült az észak-virginiai Tysons közelében lakó hagyaték őrzőjéhez – aki egyszerű kartondobozokban tárolta ezt a párját ritkító gyűjteményt. A szakértő kis híján el is ájult, amikor meglátta, hogy a tárgyak közt ott van egyebek között

James Dean és a Warner Bros. szerződése, amelyben a sztár aláírt az Édentől keletre című filmhez,

és opciót adott benne a stúdiónak arra, hogy további filmekre is meghosszabbítsa a szerződését (ami így is történt, a végeredmény a Haragban a világgal és az Óriás lett. Az aukciósház „Hollywood történetének egyik legfontosabb színészi szerződését” 3000 dolláros kikiáltási áron hirdeti.


De vannak még kézzel írt levelek is, amelyek ritka bepillantást engednek Dean lelki világába és írói stílusába (ezeknek is 3000 dollár a kikiáltási ára). Az egyikben Jane Deacyt anyának szólítja, és az Édentől keletre forgatása közben Los Angelesben eltöltött napjairól ír. A másodikban családi problémákat és anyagi gondokat említ neki, valamint azt is, hogy diszkréten fogorvost keres, mert a túl sok dohányzás miatt elszíneződött a nyelve:

Nem tudok többé egyetlen percig sem együtt élni a mostohaanyámmal, ezért kell találnom egy közlekedési módot. Mint tudod, autó nélkül olyan vagy Kaliforniában, mintha halott lennél. Amúgy is utálom ezt a helyet. Kérlek, mondd, hogy még mindig megvan a Danger-csekk!

De a gyűjteményben megtalálható James Dean Indian márkájú motorkerékpárjának 1953 decemberében kiállított forgalmi engedélye is, amelyen szerepel a sztár neve és a New York-i lakcíme, valamint a motor gyártója és az alvázszám is (ez a licit 100 dollárról indul).

(via The Guardian)