Óriásit kaszálhat a Végtelen háború!

Letaszíthatja a trónról az Ébredő erőt az új Marvel szuperhősfilm, már amit a rekord nyitóbevételt illeti, legalábbis az optimista becslések szerint, legalábbis hazai viszonylatban. Kína később jön!

Minden esély megvan rá, hogy a Bosszúállók: Végtelen háború produkálja minden idők legjobb nyitóhetét, vagyis legtöbb bevételt hozó hétvégéjét, merthogy egyrészt nem teljes hétről beszélünk, másrészt a „minden idők” teljesen relatív fogalom, hiszen akár idén is érkezhet olyan produkció, amely jobb számokat produkál. És persze csak a „hazai”, vagyis észak-amerikai számokról beszélünk, mert az rögtön mérhető, másrészt például a legnagyobb piacnak számító Kínában két hét múlva nyit majd minden idők legtöbb szuperhősét felvonultató szuperprodukció, és a minden idők ezúttal szó szerint értendő, mert nehéz elképzelni, hogy ennyi képregényhőst sikerülhet még egyszer egy filmbe beleszuszakolni.

De lássuk a tényeket, vagyis nem azokat, hanem a becsléseket. A Box Office Tracking oldal számítása már megugrotta a korábbi 220 milliós becslést, és most 235 és 255 millió dollárnyi hazai bevételt prognosztizálnak, ami könnyen megdöntheti a 2015-ös Ébredő erő 247 – más források szerint 248 – millió dolláros nyitóbevételét. És ezt több piackutatás is megerősíti, például a The Wall Street Journal számai, amely szerint a megkérdezettek 45 százaléka válaszolt úgy, hogy mindenképp megnézi a filmet - Végtelen háború esetében az eredmény csak 33% volt. És a Marvel moziverzuma mostanában nagyon jól muzsikál. A Fekete Párduc és a Thor: Ragnarök és nagyszerű kritikákat kapott és remek számokat hozott, akárcsak az új Pókember film, ahogy a Bosszúállók mellett újoncnak számító A Galaxis őrzői is hamar közönségkedvenc lett – egyedül a Doktor Strange okozott csalódást -, és most ők mind együtt lesznek láthatók, és nincsenek igazán nagy hiányzók sem.  

A legjobb nyitóhétvégét produkáló Marvel film eddig a 2012-es Bosszúállók volt a maga 207.5 milliójával, amit végül sikerült a nemzetközi forgalmazásban egészen másfél milliárd dollárig feltortázni összbevételben - amiben nincs benne a DVD kiadás, tévés forgalmazási jogok és a merchandise bevétel. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez a Marvel eddig legdrágább filmje is, a becsült költségvetés 300 millió dollár - más források viszont a Végtelen háború és az Avengers 4 kombinált költségvetését már 1 milliárdra teszik! –, amiben nincs benne a marketing költség. és 16 azaz tizenhat főszereplője, illetve 70 feletti számottevő szöveges résszel rendelkező szereplője van.

És a 16 főszereplő között ott van Robert Downey Jr., aki egymaga többet keres, mint a 15 másik. Szóval sok nézőnek kell mozijegyet vennie, hogy Downey-t kifizethessék! Az izgalom és a hype mindenesetre megvan, a premier előtti vetítések legtöbbjére rég elfogytak a jegyek, a legtöbb mozi egy rakás pótvetítést tett be, van olyan, ahol hajnali fél 3-kor is vetítenek majd.