A Lajkó - Cigány az űrbent az első pillanattól kezdve az utolsóig úgy néztem, hogy azon izgultam, elmosolyodsz-e benne…

A rendező, Lengyel Balázs az elejétől így is képzelte el. Az volt az alapkoncepció, hogy Lajkó érzelmei a film alatt végig háttérben maradnak, hogy folyamatosan egyfajta koncentráltságot lássunk. Így a történet meséli el, hogy a főhőssel, Lajkóval egyébként mi történik.

Hogyan kaptad meg Lajkó szerepét?

Azt hiszem, volt casting, de úgy tudom, Balázs már a forgatókönyv írása közben rám gondolt, és nagyon-nagyon bízott bennem. Ettől függetlenül tartottak szereplőválogatást, de végül kitartott amellett, hogy én alakítsam a főszereplőt. Ezt a bizalmat a forgatás alatt végig éreztem, ami nagyon sok lendületet adott.

Korábbi interjúidban olvastam, hogy a rendezők nagyon szeretik ezt a burleszkes arcodat.

Van az a típusú burleszk jelenség, amit leginkább Buster Keaton testesített meg, aki abszolút pókerarccal tudott szórakoztatni. És persze ott van Charlie Chaplin is. Ez egy bohóc-effekt, vagy akár színésztechnikai megnyilvánulás, ami leginkább a váratlansága miatt működik, hiszen az önmagában is váratlan, önellentmondásos jelenség, ha valaki pókerarccal tud humort létrehozni.

A Lajkó - Cigány az űrben nagyon ambiciózus film, amiben rengeteg téma felmerül, például a cigányfolklór, 1956 és a megtorlás, a béketábor, a magyar-szovjet barátság, az űrkutatás, apa-fiú kapcsolat, szerelem. Mennyire volt ez neked színészként megterhelő?

Utólag visszagondolva egyáltalán nem tűnik megterhelőnek, bár nyilván voltak napok, amikor fáradtabbnak éreztem magam. Ez is egy munka, kondicionálnod kell magad hozzá, és végig kell csinálni.

Ez volt eddig a leghosszabb forgatásod, ugye?

Igen, ha jól emlékszem, úgy harminc-negyven napig tartott. Az Isteni műszak is hosszú volt, talán a második leghosszabb, de ott gyakran volt éjszakai felvétel. Ráadásul télen, hidegben, a szabadban. A természeti adottságokat illetően az talán keményebb kiképzés volt. A Lajkó volt viszont az első filmes főszerepem, és tele vagyok vele kapcsolatban aggodalommal, ahogy egy premier kapcsán lenni szokott az emberrel. Két évvel ezelőtt nyáron forgott a film, s nagyon sokat dolgoztak az utómunkán. Most, hogy túl vagyunk a premieren, nyilván felfrissülnek az emlékek, de egy-két hete még nem ezen járt a fejem, és nagyon messze voltam attól a két évvel ezelőtti élménytől. Azóta pedig rengeteg minden történt velem.

Hogyan vettétek fel az orosz párbeszédeket, amikből egyébként elég sok volt?

Volt egy segédem, aki felmondta nekem az orosz szövegeket hanganyagként, én pedig fonetikusan begyakoroltam. Nem kellett tökéletes kiejtéssel beszélnem, hanem csak ahogy egy magyar ember beszél oroszul, itt nem okozott gondot, hogy akcentusom volt. Arra figyeltek csak, hogy egy orosz anyanyelvű ember is megérti-e, amit mondok. Ő nyilván hallja az akcentust, de ez nem baj, mert a karakterem sem anyanyelven beszéli az oroszt. Ezek a jelenetek egyébként rövidek voltak, egy-egy mondatosak általában. Talán egy helyen volt kicsivel hosszabb szövegem, így könnyű volt követnem, hogy hol járunk, és miről szól a mondandóm.

Mennyire volt helye az improvizációnak a magyar szövegben?

Balázsnak nagyon erős koncepciója volt az egész filmről. Nem különösebben jellemezte az improvizáció a munkát. Ettől függetlenül szabadon dolgoztunk együtt, sok mindent átbeszéltünk és voltak javaslataink, amiket nagyon támogatott. Nem ragaszkodott makacsul a forgatókönyvhöz, inkább céltudatos volt. Lajkó egyébként sem beszél sokat, inkább megfigyel, hangot sem ad az érzelmeinek. 

Mennyire volt számodra izgalmas a filmben ábrázolt korszak?

Nagyon különleges világ ez, nyilván azért is, mert 1956-ról alapvetően nem ez jut eszünkbe, nem erre a szkafanderes, bajkonuros helyszínre asszociálunk elsőre. Izgalmas volt egy ilyen bizarr világban forgatni. Bizonyos szempontból az űrutazás maga a sci-fi, és persze a maga idejében még sokkal nagyobb jelentőségű dolog volt, ha valakit kilőttek az űrbe.

Fotó: Sághy Tímea